2013. szeptember 28., szombat

[Evangelium] 2013-09-28

2013. szeptember 28. – Szombat

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal
tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe,
amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják.
De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt
előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.
Lk 9,43b-45

Elmélkedés:

Jézus több alkalommal is beszélt tanítványainak elközelgő szenvedéséről és
haláláról, előre megjövendölte azt. Ők azonban nem értették meg szavait,
mert a Jézus messiási uralmáról alkotott elképzeléseikhez nem illett az,
hogy a Messiásnak szenvednie kell majd az emberektől. Egy dicsőségesen
uralomra jutó uralkodót vártak, aki a római fennhatóság alól felszabadítja
a népet. Az emberi elképzelések egészen mások voltak, mint a mennyei Atya
szándéka, aki a Szenvedő Szolga engedelmességét kérte a megváltásért.
Az apostolok nem értik Jézus szenvedésre vonatkozó szavait, amikor pedig
mindez bekövetkezik, azaz elfogják és halálra ítélik, akkor elmenekülnek.
Ekkor sem értik, hogy miért történhet meg ez azzal az emberrel, akit
Messiásnak tartottak. Mesterük kereszthalála olyan esemény, amely
megdöbbenti őket, hitük meginog, és csak a feltámadás megtapasztalása adja
meg nekik az erősítést.
Naponta olvasom Jézus tanítását, amely útmutatást ad számomra.
Lelkesedésem addig biztosan tántoríthatatlan, amíg valamilyen szenvedés
nem ér vagy próbatétel elé nem kell állnom. Az Úr keresztjének szemlélése
megérteti velem, hogy a szenvedések árán győzedelmeskedik a szeretet. Így
volt ez Krisztus esetében és rám is ugyanez vonatkozik, aki követője
vagyok.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk, add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy
legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra,
akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok
gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a
világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy
Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy
fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig
úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: egyedül Te
vagy az Úr, a mi Istenünk.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130928.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum