2013. szeptember 17., kedd

[Evangelium] 2013-09-17

2013. szeptember 17. – Kedd

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és
nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat
hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a
városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt
hozzá: „Ne sírj!" Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre
a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj
föl!" A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt
anyjának.
Lk 7,11-17

Elmélkedés:

A tegnapi evangéliumban Jézus egy halálán lévő embert gyógyított meg, a
pogány százados szolgáját, ma pedig egy halott feltámasztásáról olvasunk.
A katona esetében egy férfi kérése készteti cselekvésre, a naimi ifjú
feltámasztásánál pedig egy nő, a halott édesanyja érdekében cselekszik,
bár itt senki nem kéri ezt. A két történet abban hasonlít egymáshoz, hogy
mind a pogányokkal való érintkezés, mind a halottak megérintése
tisztátalanná tevő cselekedet volt a zsidó törvények szerint, ezért
kerülték a pogányok házába való belépést és a halottak érintését. Jézus
mindkét esetben megszünteti a határt a tisztátalan és a tiszta között,
mert a jócselekedet ezt megkívánja. Átlépi ezt a képzeletbeli határt, hogy
megmutassa Isten irgalmát.
A csoda egyszerű leírása hátterében érdemes odafigyelnünk az érzésekre,
amelyek a cselekmény mozgatórugói. Az első érzés az özvegy gyásza, aki
férje halála után most fiát veszítette el. Fájdalma érthető, hiszen
egyetlen támasza és gondoskodója ő lett volna idős korában. A második
érzés a részvét a város lakóinak részéről az asszony iránt. Ez a részvét,
bár sok emberben jelen volt, mégis teljesen tehetetlen. Nem tud segíteni
az özvegynek, valódi vigaszt nem adhat fájdalmára. A harmadik pedig Jézus
együttérzése, akinek „megesik a szíve" az asszonyon. Ő nem marad az
érzelmek szintjén, hanem azonnal cselekszik, feltámasztja a fiút. A három
érzés összetalálkozik és boldogsággá, örömmé változik át. A mi
feltámadásunkkor is legalább ekkora lesz az öröm.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk, add, hogy megértsük: a szolgáló szeretet nagyobb hatalom minden
földi hatalomnál. Add, hogy szembe tudjunk nézni kudarcainkkal, és
megértsük: életünkből nem hiányozhat soha a kereszt, amelynek vállalásából
számunkra is élet fakad. Add, hogy tudjuk vállalni mindig a jövőt! Add,
hogy tudjuk elfogadni és igazán életre nevelni a gyermekeket: tudjunk
különbséget tenni igazi értékek és látszat-javak között. Add, hogy egymást
elfogadó, egymásnak szolgálni képes, jövőt vállalni tudó emberek
lehessünk!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130917.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum