2013. június 26., szerda

[Evangelium] 2013-06-26

2013. június 26. – Szerda

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Óvakodjatok a hamis
prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó
farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e a tövisről szőlőt,
vagy a bojtorjánról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz
fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem
a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó
gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Tehát: gyümölcseikről ismeritek fel
őket."
Mt 7,15-20

Elmélkedés:

„Óvakodjatok a hamis prófétáktól" (Mt 7,15) – olvassuk Jézus szavait az
evangéliumban, amely kortársainak szóló figyelmeztetés. Az ószövetségi
időkben a prófétáknak az volt a küldetésük, hogy Isten szavát közvetítsék
az embereknek. Isten küldöttei voltak ők, akik figyelmeztették a
választott népet arra, hogy letértek Isten törvényeinek útjáról,
megszegték az Istennel kötött szövetséget. Nem egyszerűen csak
figyelmeztető vagy fenyegető volt a prófétai üzenet, hanem reménykeltő is,
hiszen újból megmutatta az Istenhez való visszatérés lehetőségét. Mivel az
isteni üzenet sok esetben valóban elmarasztaló volt, ezért az érintettek
nem hallgatták szívesen, s ennek következtében a próféták nem számítottak
népszerű embereknek. A ószövetségi könyvekben olyan prófétákról is
olvashatunk, akik nem a rájuk bízott isteni üzenetet hirdették, hanem
inkább az embereknek jobban tetsző dolgokat mondták. Hamis próféták ők,
akik igazságként tüntették fel hamis tanításukat.
A szavak könnyen felhasználhatók mások megtévesztésére. A tettek és a
cselekedetek azonban megmutatják, hogy mi az igazság. Óvakodjatok a hamis
prófétáktól – szól Jézus figyelmeztetése ma nekünk. Az szépen hangzó
ígéreteket sokszor szívesebben hallgatjuk, mint az igazságot. Hiszékenyek
vagyunk, és talán emiatt választjuk, választanánk a könnyebb utat. Érdemes
imádkoznunk azért, hogy a jót és a rosszat meg tudjuk különböztetni.
Érdemes imádkoznom a bölcsességért, amely felismeri a félrevezető
szándékot és képes azt visszautasítani. Érdemes imádkoznom, hogy a hamis
emberi szavak helyett Isten igazsága vezessen engem!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap
felé haladtunkban, hátra nem tekintve, nem méricskélve, mibe kerül a
segítség. Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket
várnak tőlem az emberek, vagyis Te. Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma
reggel kezdődnék az életem.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130626.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum