2012. szeptember 12., szerda

[Evangelium] 2012-09-12

2012. szeptember 12. – Szerda, Szűz Mária szent neve

Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, tanítványaira
emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert
tiétek az Isten országa.
Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek.
Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul.
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és
megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot emlegetik az
Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert
nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a
prófétákkal.
De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat.
Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.
Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!
Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a
hamis prófétákkal."
Lk 6,20-26

Elmélkedés:

Miután Jézus kiválasztotta a tizenkét apostolt követői közül, beszédet
intéz minden jelenlévő tanítványához. A beszéd első része kifejezetten
azokról szól, akik tanítványai lettek és az Isten Országához tartoznak,
annak megvalósításán munkálkodnak. Őket, akik befogadták Istent Országának
örömhírét, Jézus boldognak nevezi. A beszéd második felében elhangzó
„jaj-mondások" pedig azokról szólnak, akik a földi gazdagodástól, a
bővelkedéstől vagy a szórakozástól várják boldogságukat. Isten Országának
eljövetele megváltoztatja az emberi életeket. A szegények, az éhezők, a
sírók és az üldözöttek Istentől kapják meg jutalmukat, aki lelki
gazdagságot, bőséget, nevetést és örök életet ad nekik.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Istenünk! Te egyetlen Fiaddal és a Szentlélekkel a béke, az
irgalom, a szeretet, a megbocsátás és a jóság Istene vagy. A te békéd, a
te nyugalmad, a te szereteted és kegyelmed, istenséged irgalma legyen
velünk és közöttünk életünk minden napján!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum