2012. szeptember 10., hétfő

[Evangelium] 2012-09-10

2012. szeptember 10. - Hétfő

Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani
kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok
figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot
találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította
tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!" Az felkelt és
odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton
jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?" Végignézett
rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!" Az megtette,
és meggyógyult a keze. Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról
kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.
Lk 6,6-11

Elmélkedés:

A szombaton meggyógyított béna kezű emberrel tett csodánál mindig
elcsodálkozom azon, hogy Jézus tulajdonképpen nem tesz semmit. A zsidó
törvények szerint a szombati napon nem volt szabad semmilyen munkát
végezni, és még az is munkának számított az írástudók szerint, ha egy
orvos ilyenkor gyógyított. Ebben az esetben Jézus úgy gyógyít, hogy nem
tesz semmit. Nem érinti meg a beteget, nem teszi rá a kezét, de még egy
imát sem mond érte, mint sok más esetben. Csak annyit kér a betegtől, hogy
nyújtsa ki a kezét, aki ezt meg is teszi. És ettől meggyógyul a keze.
Jézus „semmittevése" persze hogy esztelenül felbosszantja ellenségeit,
hiszen ebbe végképp nem tudnak belekötni. Bár egyértelmű, hogy Jézus miatt
történt a gyógyulás, mégsem mondhatják azt, hogy szombaton dolgozott.
Engedjük, hogy az Úr jót tegyen velünk! Bármely nap csodában lehet
részünk.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a
kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem
mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér
fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum