2012. június 8., péntek

[Evangelium] 2012-06-08

2012. június 8. – Péntek

Amikor Jézus egy alkalommal a templomban tanított, ezt a kérdést vetette
fel: „Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Messiás Dávidnak a fia?
Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: Így szól az Úr az én Uramhoz:
„Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet." Ha
tehát maga Dávid a Messiást Urának nevezi, akkor hogyan lehet az ő fia?" A
nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust.
Mk 12,35-37

Elmélkedés:

A császárnak fizetendő adóról, a feltámadás kérdéséről és a főparancsról
szóló viták után Jézus a Messiásról, mint Dávid fiáról beszél a mai
evangéliumban. Mivel az előző három vita azzal kezdődött, hogy Jézus
ellenfelei tettek fel kérdést, ezért lehetséges, hogy most is az írástudók
egy kérdésére válaszolva beszélt Jézus a Messiásról, de az is
előfordulhat, hogy ő kezdeményezte ezt a párbeszédet, amire ők nem is
tudtak mit válaszolni. Napok óta azt olvassuk, hogy a farizeusok hogyan
próbálnak belekötni Jézus tanításába. Az ő magatartásukkal teljesen
ellentétes a nép viselkedése. A mai szakasz utolsó mondatából kiderül,
hogy az írástudók mindenféle kötözködése ellenére az emberek szívesen
hallgatták Jézust. Kétségtelen, hogy Jézus rendkívül tehetséges tanító
volt, és mondanivalójának közvetítésére kitűnően alkalmazta a példázatokat
és a közmondásokat. Tanítása gondolkodásra készteti hallgatóit. Szavai
döntésre késztetik az embereket üzenetének elfogadására vagy
elutasítására. Mindkettőre van példa, ahogyan ezt az elmúlt napokban
láttuk. Jézus napjainkban hozzánk szól. Te hogyan döntesz?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem
tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli
jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az
ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben,
kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem
boldogságod birtoklására!
Szent Ágoston
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum