2012. június 6., szerda

[Evangelium] 2012-06-06

2012. június 6. - Szerda

Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs
feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha
valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét,
akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot
testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és
meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is
meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen
feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül
meghalt az asszony is. A feltámadáskor – ha ugyan feltámadnak –, ezek
közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!"
Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az
Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már
nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az
angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e
Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez
Isten: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?" Isten nem
a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!"
Mk 12,18-27

Elmélkedés:

Miután Jézus ügyesen megfelelt az adófizetéssel kapcsolatos ravasz
kérdésre, ellenfelei újabb rafinált kérdést tesznek fel neki a mai
evangélium szerint. Ez a kérdés már nem gyakorlati jellegű, hanem inkább
elméleti, hiszen nehezen képzelhető el, hogy a valóságban is megtörtént az
az eset, amit a szadduceusok kitaláltak az asszonyról és hét férjéről. A
kérdés valójában nem az, hogy ki lesz az asszony férje a túlvilágon, hanem
az, hogy van-e egyáltalán feltámadás? A szadduceusok ugyanis csak a
Mózesnek tulajdonított könyveket fogadták el, amelyekben nem szerepelt
kifejezetten a feltámadás. Izajás próféta könyvében, a zsoltárokban és a
Dániel könyvében vannak utalások a feltámadásra, de ezeket a könyveket ők
nem tartották mérvadónak. Jézus most arra használja ki a helyzetet, hogy a
feltámadás mibenlétéről adjon tanítást. Olyan szentírási részlettel
igazolja a feltámadás tanát, amelyet a kérdezők is elfogadnak. Isten
Mózeshez intézett szavait idézi: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene
és Jákob Istene". Jézus ezzel rámutat arra, hogy a mózesi könyvek
bennfoglaltan tartalmazzák a feltámadás tanítását. Napjainkban is fel
lehet tenni a kérdést, hogy hiszünk-e a feltámadásban? De van ennél egy
sokkal komolyabb és személyesebb kérdés: Hiszek-e Jézus feltámadásában? Ha
hiszek Krisztus feltámadásában, akkor nincs okom kételkedni a
feltámadásban és az én feltámadásomban sem.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, te mindig jobban szerettél minket, mint saját magadat, s egyre ezt
teszed ma is, amikor az Oltáriszentségben ételként adod magad nekünk. Te
azt akarod, hogy bennünk is oly nagy legyen a kölcsönös szeretet, hogy a
másikat mindig jobban szeressük, mint saját magunkat. Taníts meg arra,
hogy szeretetemet tettekkel bizonyítsam, hogy testvéremért megtegyem
mindazt a jót, amit megtehetek, imádkozzak érte, és minden kínálkozó
alkalommal szolgáljam őt. Tégy felkészültté arra, hogy minden fenntartás
nélkül elkötelezzem magam testvéreim szolgálatában, és életemet adjam
értük. Add meg azt is, hogy mások elképzelése és akarata szerint is
szolgálni tudjam őket szeretetből, mivel te, drága Üdvözítőm, a kereszten
haldokolva erre tanítottál engem!
Szalézi Szent Ferenc
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum