2012. április 19., csütörtök

[Evangelium] 2012-04-19

2012. április 19. – Csütörtök

Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki
fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról
beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot,
amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám,
aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó.
Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a
Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki
hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem
nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja."
Jn 3,31-36

Elmélkedés:

A Nikodémussal folytatott párbeszédet és Keresztelő János tanúságtételét
zárja le a mai rész János evangéliumában, amelynek érdekessége az örök
életet elnyerő hívők és az isteni ítélet alá eső nem hívők közötti
megosztottság. Bár mindenkinek lehetősége van arra, hogy megértse a
Szentlelket és elfogadja Krisztust az Isten Fiának, mégis egyesek
elutasítják a mennyei Atya küldöttét, Jézust.
A hívők számára érthetetlen a nem hívők viselkedése, de valószínűleg
fordítva is ugyanígy van. A „földies" és a „mennyei" gondolkodás és
viselkedés közti ellentmondás kibékíthetetlennek tűnik. Az aratásig
ugyanis együtt kell nőnie a konkolynak is a búzával, az ítélet csak később
jön el. Mi persze sokszor türelmetlenkedünk, azonnali igazságszolgáltatást
szeretnénk, hogy minél előbb napvilágra kerüljön az igazság. Isten másképp
sokszor másképp tervez, s megengedi a pillanatnyi rosszat is egy későbbi
nagyobb jó érdekében.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek, hogy
életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök Hozzád,
hogy a Benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át lelkembe, hogy az
engem felemésszen, és a Te szeretetednek vértanújává tegyen.
Igen, így akarok elkészülni rá, hogy Előtted megjelenhessek: a szeretet
mártírhalálával akarok meghalni, s így egyenest a Te irgalmas szereteted
karjaiba repülni.
Lisieux-i Szent Teréz
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum