2012. március 16., péntek

[Evangelium] 2012-03-16

2012. március 16. - Péntek

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a
parancsok közül?" Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr,
a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb
parancsolat."
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az
Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes
szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat
pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres
áldozatnál."
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten
országától." Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés:

Jézus korában nem lehetett könnyű dolog megállapítani, hogy a több száz
törvény közül melyik a legfontosabb. Éppen ezért az írástudók rendszeresen
vitatkoztak a kérdésről és megpróbáltak valamiféle sorrendet felállítani a
parancsok között. A mai evangéliumban e témában fordul valaki Jézushoz,
ami azt jelzi, hogy Jézus elég hamar tekintélyt szerzett magának a
törvények magyarázása területén. A szeretet kettős irányú, az Isten és az
embertársak felé megnyilvánuló szeretetet nevezi a legfontosabbnak. A
szeretet esetében elsősorban talán nem is a törvénykönyvbe írt parancsról
van szó, hanem olyan kötelességről, amelyet az ember szívébe írt Isten.
Aki megismerte és érezte Isten felé irányuló szeretetét, az törekszik is
arra, hogy viszonozza azt és az emberekkel való kapcsolatának is ez legyen
az alapelve. Mire alapozom Istennel és az emberekkel való kapcsolatomat?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk
az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen
vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz
tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy
életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel
vállalhassuk.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum