2012. január 26., csütörtök

[Evangelium] 2012-01-26

2012. január 26. – Csütörtök, Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét
tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és
helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az
aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket,
mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se
tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy
házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!" Ha békesség fia
lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok
ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a
munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek,
és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg
ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!"
Lk 10,1-9

Elmélkedés:

Tegnap Szent Pált, a népek apostolát, ma pedig két tanítványát és
segítőtársát az evangélium hirdetésében ünnepeljük. Szent Timóteus az
efezusi, Szent Titusz pedig a krétai egyház püspöke volt. Szent Pál
apostol megtérésében az volt a legfontosabb belső elem, hogy Isten
kiválasztja az evangélium hirdetésére, ő pedig olyanokat vesz maga mellé
társakul, aki ugyanezt a feladatot folytatják. Az egyház történetében
mindig voltak olyanok, akik lelkesen vállalták az isteni megbízatást,
beálltak a magvetők sorába, hogy az üdvösség örömhíre eljuthasson minden
emberhez. Isten ma is ugyanilyen lelkes igehirdetőket vár! Olyanokat, akik
számára nem a saját kis önző világuk építése és nem is az önmegvalósítás a
cél, hanem Isten országának terjesztéséért munkálkodnak, s akik azt
akarják, hogy Krisztus növekedjék bennük. Induljunk mi is, hogy az Isten
igéje sokszoros termést hozzon!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

A jóért, amelyet kegyelmeddel cselekedtem, hálát adok neked. Jóságos
Istenem, te ajándékoztad azt nekem. A rosszért, amelyet elkövettem
gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, bocsánatodat kérem.
Segíts, Uram, hogy jobb legyek!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum