2011. október 28., péntek

[Evangelium] 2011-10-28

2011. október 28. – Péntek, Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten
imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott
közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek
is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant,
Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab
fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük,
és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és
hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon
tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és
gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket
tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő
áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés:

Miután Jézus egész éjszaka imádkozott, tanítványai közül kiválaszt
tizenkettőt, akiket apostoloknak nevez el. E cselekedetével létrehozza az
apostolok testületét, amelynek az lesz a feladata, hogy tanúságot tegyen
Jézusról és hirdesse az evangéliumot. Milyen szempont szerint választott
Jézus? Vajon művelt és tanult embereket keresett? Akkor miért választotta
Pétert és Andrást, akik a halászaton kívül talán semmihez sem értettek?
Vagy tapasztalt felnőtteket keresett? Akkor hogy kerül az apostolok közé a
tizenéves fiatal fiú, János? Talán rendíthetetlen hitűeket keresett? Akkor
miért lett a testület tagja a hitetlen Tamás? Vagy talán köztiszteletben
álló személyeket választott? Akkor miért választotta a mindenki által
megvetett vámost, Mátét? Vagy legaktívabb tanítványai lehettek
apostolokká? De akkor hogy kerülhetett közéjük a ma ünnepelt buzgó Simon,
akiről e helyen kívül említést sem találunk az evangéliumban? A Jézus
által választottak nem tökéletesek. Mindannyiukban találhatunk valamilyen
hiányosságot. Jézus mégis őket választja, s döntése biztosan helyes,
hiszen előtte egész éjszaka imádkozott az Atyához. Jézus olyanokat
választott, aki Pünkösdkor engedik majd, hogy átalakítsa őket a
Szentlélek. Jézus nem az emberi hibákra alapozza Egyházát, hanem a jóra
kész emberekre, akik átadják neki életüket.
Jézus engem is kiválaszt. Engedem-e, hogy az általa nekem ajándékozott
Lélek átalakítson?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Két szent apostol ünnepén
zengjen dicsérő énekünk,
közös kegy hívta őket el,
közös most dicsőségük is.

Simon, felgyújtott égi láng,
Krisztust követni késztetett,
s később mint választott követ
őt buzgó névvel hirdeted.

Júdás, Simonhoz fűz a vér,
S Krisztushoz kapcsol hű szíved,
Írásban oktatsz másokat,
szóban megvallod Mestered.

E két hű szív nem reszketett,
hogy vérét adja bűntelen,
tanúságuk hogy szent, igaz,
haláluk áldozat legyen.

Ó, fent tündöklő Csillagok,
hitünkben úgy segítsetek,
hogy győzve földi gátakon
törjünk az égi honba fel!

Örökkön áldjuk Istenünk:
Atyánk, Szülöttét, s Lelküket,
mert menny üdvében minket is
örökre részesítenek. Ámen.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum