2011. október 24., hétfő

[Evangelium] 2011-10-24

2011. október 24. - Hétfő

Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a
betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt,
hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához
hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől." Közben
rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A
zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton
gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor
jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!" Jézus feléje fordult, és
megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a
jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak
ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem
kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?" Ellenfelei e
szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus
ilyen csodát művelt.
Lk 13,10-17

Elmélkedés:

A mai evangélium, amely a 18 éve beteg asszony meggyógyításán keresztül a
gyakorlatban mutatja be Isten Országának eljövetelét és megvalósulását,
megelőzi az Országról szóló példabeszédeket (Lk 13,18-21). Isten
Országának közelségét az emberek nem csak Jézus tanításán keresztül
ismerhetik meg, hanem a tanítást megerősítő csodák által is. Jézus egy
asszonnyal, egy nővel tesz csodát, akik abban a korban ki voltak zárva a
zsinagógai istentiszteletből, s ezzel azt mutatja, hogy az Ő országában
mindenki részesedhet az isteni jótéteményekből. A gyógyítással és a kegyes
cselekedettel Jézus egyúttal rámutat a szombat megtartásának lényegére is.
A zsidó vezetők szinte mindent megtiltottak, szombaton nem volt szabad sem
jót, sem rosszat tenni. Jézus szerint a szombati nap megszenteléséhez
szorosan kapcsolódik az irgalmasság gyakorlása. Nem kell tehát ezen a
napon megtiltani a jócselekedeteket, hanem éppen ezek megtételére kell
ösztönözni az embereket.
A mi vasárnapunkhoz, a keresztények feltámadás ünnepéhez is és minden
napunkhoz hozzátartozik rászoruló embertársaink megsegítése. Ha ezt
tesszük, örvendezni fog a világ, amely az irgalmasság cselekedeteit látva
Isten jelenlétét tapasztalhatja meg.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre
gyúl mind, hogy Téged követ, szolgál Neked újítva tisztaságát. Napkelte
hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez
a Nap ragyogjon benn örökre, hogy Érted égő tüzet sose veszt. Uram,
ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.
Szent Efrém
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum