2011. július 17., vasárnap

[Evangelium] 2011-07-17

2011. július 17. – Évközi 16. vasárnap

Abban az időben:
Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa
olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek
aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment.
Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly
is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: „Uram, te
ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?"
Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez." A szolgák erre
megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?" Ő azonban
így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt
kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd
megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek
kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!"
Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa
olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember elvetett a földjébe. Bár
kisebb ez minden más magnál, mégis, amikor felnő, nagyobb minden
veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai és ágai
között fészket raknak." Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A
mennyek országa olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever
három véka lisztbe, és az egész megkel tőle."
Mindezt példabeszédekben mondta el Jézus a sokaságnak, és példabeszéd
nélkül nem mondott nekik semmit, hogy beteljesedjék, amit a próféta
mondott: Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a
világ kezdetétől.
Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig
odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a
konkolyról szóló példabeszédet!" Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt:
„Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az
ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket
elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok.
Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ
végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában
mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe
vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap,
ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!"
Mt 13,24-43


Elmélkedés:
Modern példabeszéd a magvetőről
Jézus a hétköznapi életből merítette példabeszédeinek témáját. Az
elmúlt vasárnap a magvetőről hallottunk, akinek munkája során a magok
egy része az útszélre, bogáncsok vagy kövek közé esett, s nem volt
esélyük arra, hogy termést hozzanak. A többi mag viszont jó földbe
került és bőséges termést hozott. Nincs okunk kételkedni abban, hogy a
vetés munkája során előfordulhatott ilyen. Ezt a példabeszédet
folytatja a mai vasárnap evangéliuma. A példázat szerint a gazda jó
magot vetett a földjébe, de az ellenség éjszaka egy haszontalan
gyomnövénynek, a konkolynak a magját is elhintette a földbe a búza
közé. Egyesek talán hitetlenkedve hallgatják a történetet. Valóban
előfordulhatott ilyen? Nem csupán egy kitalált, elméleti esetet mondott
el Jézus? Néhány hete még hajlottam volna arra, hogy csak egy elméleti
példabeszédről van szó jelen esetben, de mostanra megváltozott a
véleményem. Az elmúlt napokban arról értesülhettünk, hogy ezer
hektárnyi termőföldön kellett megsemmisíteni a kukoricát, mert
kiderült, hogy génmódosított, génmanipulált magból származik a növény.
Rossz magot vetettek a földbe. Nem tisztem megítélni, hogy tévedésből
vagy szándékos rosszindulat miatt történt az eset, mindenesetre azt
jelzi, hogy bizony kerülhet rossz mag a földbe, és sajnos az emberi
rosszindulat a régi időkben és manapság is sokszor okoz kárt a másik
embernek vagy teszi tönkre mások munkájának gyümölcsét.
Biztosra veszem, hogy ezt a génmódosított kukoricáról és annak
megsemmisítéséről szóló magyarországi esetet hallván Jézus mondana egy
példabeszédet nekünk a magvetőről, aki azt hitte, hogy jó magot vetett
a földjébe. Úgy gondolta, hogy jó magot vet el, mert a vetőmag külsőleg
semmiben sem különbözött a jó magtól és később sem fogott gyanút, mert
a növény is látszólag hasonlított a normális kukoricához. De az alapos
vizsgálatok megállapították, hogy valaki nem megengedett módon
beleszólt a magok életébe. Aztán az egykori apostolokhoz és
tanítványokhoz hasonlóan mi megkérnénk őt, hogy magyarázza meg nekünk a
példabeszéd értelmét. Ekkor a mi Urunk bizonyára elmagyarázná nekünk,
hogy a jó mag az Isten igaz üzenete, az igazság tanítása, amely
bennünket az igazság szerinti életben és az örök életre jutásban segít.
A génmódosított magok pedig azt jelképezik, hogy egyesek az igazság
látszatába burkolva, az igazsághoz látszólag hasonlító tanítást
hintenek el a világban. Cselekedetükkel sokakat megtévesztenek,
manipulálják és eltorzítják az igazságot. Az óvatosság itt már nem
elég, csak körültekintő és alapos vizsgálatok tudják kimutatni, hogy
itt már nem az igazsággal állunk szemben. Érdemes mielőbb teljesen
megsemmisíteni ezeket a látszat-igazságokat, mert különben elterjedvén
elfojtanák az igazság tanítását. Egy ilyen példázattal figyelmeztetne
minket Jézus, hogy az igazságot manipulálók, elferdítők bizony nem
éppen jószándékúak. Igen, úgy gondolom, hogy Jézus a napi híradások
témáiból merítve tudna nekünk példabeszédeket mondani világunk,
környezetünk és életünk aktuális problémáira. Tudna nekünk mondani a
hétköznapi életből merített egyszerű hasonlatokat, amelyeket
mindannyian megérhetnénk, s amelyhez életünket igazíthatnánk.
Emellett azt is el tudom képzelni, hogy az evangéliumban imént
felolvasott és csaknem 2000 évvel ezelőtt elhangzott beszédet a
magvetőről Jézus napjainkban egészen másként mondaná el nekünk, a XXI.
században élő hallgatóknak. Bizonyára tanítana minket arról, hogy az
értéktelen gyomnövények mennyire elszaporodtak a világ szántföldjén.
Felhívná a figyelmünket arra, hogy nem engedhetjük tovább a gaz
terjedését, mert az a küldetésünk, hogy jó növényeket ültessünk. Amerre
csak szemünk ellát, mindenütt a gazt látjuk, az elburjánzott bozótot,
amely lehetetlenné teszi az értékes búza kifejlődését. És ezt a
lehetetlen és tovább már nem tartható állapotot látva egyszer csak jön
a magvető, aki azt mondja, hogy elég volt a gazból! Eljött az ideje,
hogy jó magot vessünk a földbe! Aztán nagy buzgósággal munkásokat
keresne, akikkel elkezdené kigyomlálni a gazt, jó magot vetnének a
földbe, majd pedig gondosan őriznék, hogy a jó magból kikelt növényeket
többé ne tudja elnyomni a rengeteg gyom. Mindannyian megértenénk, hogy
ez a modern példabeszéd az Egyház evangelizációs küldetéséről szól.
Igen, elég volt a gaz-vetésből! Elég volt már abból, hogy egyes
valóságshownak nevezett műsorok nyíltan szemünkbe mondják, hogy nem
szándékuk az értékek közvetítése, mert a szórakoztató butaságra nagyobb
az igény. Ebben a korban Egyházunknak az a küldetése, hogy a lelkileg
kiégett, illetve kiéheztetett embereknek, köztük különösen is a
fiataloknak az evangélium igazságát adjuk, amely mindennapi
táplálékként többet ér holmi pillanatnyi látványosságnál. Egy
esztendővel ezelőtt éppen e jelképes gyomot termő területeket
világszerte látva, illetve tapasztalva a fiatalok lelki igényeit, hívta
életre XVI. Benedek pápa az Új Evangelizáció Pápai Tanácsát, amely
szervezetnek az a feladata, hogy irányelveket adjon azokhoz az új
kezdeményezésekhez, amelyek a hittől eltávolodott vagy a hitet
egyáltalán meg sem ismerő új nemzedékek evangelizálására irányulnak. Az
elmúlt esztendő alatt számos hír jutott el hozzánk a világ különböző
részeiből azokról a kezdeményezésekről, amelyek az új evangelizáció
jegyében születtek, s bízom abban, hogy a most zajló Család évét
követően Magyarországon is lesz olyan az országot és a nemzedékeket
átfogó lelkipásztori program, amely az evangélium hirdetését, illetve
terjesztését tűzi ki célul. S bízom abban is, hogy lesznek olyan
elkötelezett keresztények, fiatalok és idősebbek egyaránt, akik
lelkesen fogják vállalni az evangéliumi igazság jó magjának elvetését.
A magvetőnek csak ennyi a faladata. A növekedést majd Isten adja. Adja
Isten, hogy az evangelizáció magvető szolgálata bőséges termést hozzon
hazánk javára!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy
szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi
szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot
tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki
felismerheti az Igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen
minden növekedés egyedül neked köszönhető!

________________________________
\
Aktuális:
Kedves Barátaim!
Ma, 2011. július 17-én, vasárnap 10 órakor a Magyar Katolikus Rádió és
a Magyar Rádió 1 (Kossuth Rádió) élő adásban közvetíti a szentmisét
Zalalövőről. A szentmisét én tartom.
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum