2011. április 11., hétfő

[Evangelium] 2011-04-11

2011. április 11. - Hétfő

Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra
megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és
tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért
asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá:
„Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a
törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?" Ezt
azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt,
és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre
fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki
közületek bűn nélkül van!" Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön.
Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s
csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett
és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem
ítélt el?" „Senki, Uram" – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta
neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!"
Jn 8,1-11


Elmélkedés:
A házasságtörő asszonyról szóló evangélium isten irgalmasságának
titkához vezet minket. A vádlók kegyetlen tekintete és a kivégzésre
készülődők irgalmatlan pillantása közepette egyedül Jézus néz
irgalommal az asszonyra. A többiek tekintete a biztos halált jelentené,
Jézusé viszont az életet jelenti az asszony számára. Jézus irgalommal
nézi a bűnöst, szava a megbocsátást hirdeti számára. És ez az irgalmas
tekintet erősebb a gyilkos szándéknál, Isten megbocsátása erősebb az
emberi kegyetlenségnél. Jézus nem kíván részletes beismerő vallomást.
Feltétel nélkül bocsát meg, s gyógyítja meg a lélek sebét. A
megbocsátást tehát nem a bűnös ember érdemli ki, hanem Isten
szeretetéből fakad.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit
egységben. Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te
igaz hitedben és annak megvallásában.
Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy
elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél,
hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.
Szent Metód

________________________________
\
Aktuális:
Kedves barátaim!
Pénteken minket is ért egy tragédia. Plébániánk egyik falujában, Szőcén
egy ember magára robbantotta a családi házat. Ő most állapotának
megfelelő kezelésben részesül, de a testvérei továbbra is a szétrobbant
házban kénytelenek lakni. A falu lakossága gyorsan megjavította a
tetőt, az eső nem esik már be. Fürdőszoba, wc és konyha nélkül élni egy
födém és közfalak nélküli házban nem egyszerű. Gyors segítségre van
szükség, hogy húsvétra lakhatóvá tegyük számukra az épületet.
Most nekik szervezek gyűjtést. Kérem, aki tud, segítsen. Az adományokat
a plébánia számlájára lehet eljuttatni a következő lehetőségek
valamelyikén:
Online adomány: http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Szőcei gázrobbanás károsultjai
Utalás: Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia Számlaszám:
10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Szőce
Postai utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999
Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Szőce
Köszönök minden segítséget a károsultak nevében!
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum