2010. november 3., szerda

[Evangelium] 2010-11-03

2010. november 3. - Szerda

Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult,
és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét,
gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én
tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem
lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem
ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie?
Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta,
mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott,
de nem tudta befejezni." Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király
ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe
tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget
küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki
közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom."
Lk 14,25-33


Elmélkedés:
A középkorban többször is előfordult, hogy egyes nagyvárosok katedrálisainak
építése háborúk, járványok vagy sok esetben a pénzhiány miatt abbamaradt.
Általában a tornyok szoktak lemaradni. A csonkaság napjainkra az épületek
jellegzetes ismertetőjegyévé vált, de korábban bizonyára sok gúnyos
megjegyzést kaphattak az építtetők, s biztosan a mai evangéliumban hallott
jézusi példabeszédet is gyakran idézhették azoknak, akik nem tudták
befejezni az építkezést, mert elfogyott a pénz. Az épületek esetében a
lassacskán elmúló szégyenen kívül tulajdonképpen nincs különösebb
jelentősége a dolognak.
Lelki életünkben viszont komolya következményekkel járhat a befejezetlenség,
a félkész állapotba való beletörődés, a félúton való megállás. Jézus az élet
teljességére hív minket. Azt szeretné, ha nem nyugodnánk bele a félkész
helyzetekbe, ha nem csak félig adnánk neki magunkat, hanem egész szívünkkel,
életünk teljes felajánlásával követnénk őt. Vessünk számot önmagunkkal! Ne
maradjunk félkész termékek! Fejezzük be a lelki épülést! Törekedjünk a
teljességre, az üdvösségre, amely az Istennel való élet teljessége.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Uram! Add, hogy mindig félve fogadjak el másoktól szolgálatot. Amikor engem
kiszolgálnak, nem hasonlítok Hozzád. Még kevésbé, ha elvárom másoktól a
szolgálatot. Akkor hasonlítok hozzád, amikor én vagyok mások szolgálatára.
Adj készséges szívet, hogy meglássam, hol van rám szükség. Végül add, hogy
életem a megváltás ügyének szolgálata is legyen a Te önfeláldozásodba
kapcsolódva.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum