2010. szeptember 30., csütörtök

[Evangelium] 2010-09-30

2010. szeptember 30. - Csütörtök

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét
tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és
helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló
sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat
aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok
közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton
senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok:
Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha
nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és
igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról
házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit
elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett
hozzátok az Isten országa! De ha betértek valamelyik városba, és nem
látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port
is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg:
Elérkezett hozzátok az Isten országa! Bizony, mondom nektek: Szodomának
könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.
Lk 10,1-12

Elmélkedés:

Figyelemreméltó, hogy amikor Szent Lukács evangélista a tanítványok
misszióba küldéséről ír, akkor nem a tényleges munka leírására fordít
figyelmet, hanem arra a cselekedetre, ahogyan Jézus elküldi őket. A
küldésből derül ki számunkra a misszió természete és tartalma, s csak
ebből tudunk arra következtetni, hogy miként történhetett az evangélium
hirdetése egykoron.
Jézus szavaiból kiderül, hogy az evangélium hirdetésével a béke új
korszaka jön el a földre, egy olyan idő, amelyben Isten igazsága alapozza
meg az emberi kapcsolatokat. Az evangéliumot hirdető személyek bárányként
indulnak el a világba, azaz védtelenek az ellenséges érzületű emberekkel
szemben, de mindenkor számíthatnak küldőjük segítségére. A missziónak
mindig az a célja, hogy Isten országának jelenléte megtapasztalható legyen
mindenki számára. Ezt a célt szolgálja az evangélium üzenetének a
hirdetése és a betegek gyógyítása is. Jézus felszólítása nekünk is szól,
akik megismertük őt. Kész vagyok-e továbbadni másoknak szeretetét?
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Nekem Te vagy az Uram, akinek akaratát a sajátoménál jobban szeretem!
Mivel nem tudok állandóan szavakkal imádkozni; ha valaha is imádkoztam
igazi odaadással, most halld meg kiáltásomat! Fogadd kegyesen a Téged
kérlelő odaadást, mint végtelen kiáltást; s hogy szavaim még méltóbbak
legyenek a meghallgatásra, adj imádságomnak erőt és állhatatosságot!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum