2010. július 15., csütörtök

[Evangelium] 2010-07-15

2010. július 15. - Csütörtök

Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan,
akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és
alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én
terhem könnyű.
Mt 11,28-30

Elmélkedés:

Az isteni szeretetet saját személyében kinyilatkoztató Jézus mindenkit
magához hív, hogy tőle tanuljunk. Isten megismerése tehát nem egyes
kiválasztottak előjoga, hanem mindenki számára nyitott lehetőség. A mester
nem csupán szóbeli tudást ad át tanítványainak, hanem egész élete példa
számukra. Akkor ismerhetjük meg Istent, akkor találjuk meg lelkünk
nyugalmát és akkor válunk jó tanítványokká, ha ugyanúgy élünk, mint Jézus,
aki egész életét az Atyának ajánlotta. Isten feltárja előttünk életét,
hogy vele élhessünk, s benne találjuk meg életünk nyugalmát és
boldogságát.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Mindig soknak tartjuk, amit mi teszünk másokért; ellenben amit mások
tesznek érettünk, azt semmibe sem vesszük. Úgy látszik, két szívünk van:
egy lágy, gyöngéd, engedékeny - önmagunk számára, és egy kemény, szigorú,
zord - embertársaink számára.
Szalézi Szent Ferenc
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum