2010. január 10., vasárnap

[Evangelium] 2010-01-10

2010. január 10. - Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése

Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek
magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk:
"Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam,
akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és
tűzzel fog titeket megkeresztelni." Ekkor történt, hogy amikor a nép
keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott,
megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy
galamb. Szózat is hallatszott az égből: "Te vagy az én szeretett Fiam,
benned telik kedvem."
Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés:

Isten szeretett gyermeke
Még első lelkipásztori helyemen, körülbelül tizenöt évvel ezelőtt történt,
hogy az egyik hétköznapi esti szentmisére a felolvasásra beosztott gyermek
igencsak kedvetlenül érkezett. Amikor belépett a sekrestyébe, rögtön
láttam szomorúságát, aztán mindjárt el is kezdte mondani, hogy neki ma
nincs kedve olvasni, meg amúgy sem tud olvasni, és tulajdonképpen nem is
érti, hogy miért őt választottam erre a hétre felolvasónak. A nagy
panaszkodás és méltatlankodás közben persze levegőt is kellett vennie, ezt
a pillanatot használtam ki, hogy megkérdezzem: Hát milyen nagy bánat
nyomja a lelkedet, Esztikém? Mert természetesen, bár elfelejtettem
megemlíteni az előbb, őt is Eszternek hívták. De hiába kérdeztem, nem volt
hajlandó elárulni bánata okát, inkább csak azt mondogatta, hogy nincs
semmi baja, csak éppen nincs kedve olvasni. Csak bosszankodott,
mérgelődött magában, így kezdtük el a misét. Mondanom sem kell, hogy ezen
alkalommal Eszter felolvasásában sok köszönet nem volt, úgy elhadarta az
egész szöveget, hogy még én sem értettem belőle egy szót sem, pedig minden
más alkalommal gyönyörűen teljesítette ezt a feladatot. Amikor aztán az
oltárhoz mentünk, még mindig durcás arccal odasúgta nekem, hogy a
barátnője mutatott neki valamit. Ettől persze nem lettem okosabb, mert nem
értettem, hogy mit lehet mutatni egy tíz éves lánynak, ami ekkora bánatot
képes okozni. Csendesen csak annyit mondtam neki, hogy majd mise után
megbeszéljük ezt a dolgot. A szentmise befejeztével még azt sem várta meg,
hogy levessem a miseruhát, rögtön elkezdte mondani a délutáni eseményeket.
Szokása szerint ebéd után átment a barátnőjéhez, aki a játék végén
anyukájának az engedélyével és felügyeletével elővett egy féltve őrzött
kincset a szekrényből. A kincs egy gyönyörű, bordó színű bársony tokban
rejtőzött, s egy arany nyaklánc volt, rajta egy szép kereszttel. Az anyuka
elárulta, hogy kislánya akkor kapta ezt a szép ajándékot a keresztapjától,
amikor megkeresztelték. A barátnőjének és az ő anyukájának Eszter ugyan
nem mondta meg, hogy kissé irigykedve nézi a drága holmit, nekem azonban
elárulta, hogy az okozza bánatát, hogy ő miért nem kapott ilyen szép
ajándékot a keresztelésére. Mire ezt végre kimondta, egy kicsit el is
sírta magát. Eszter - mondtam neki - most én mutatok neked valamit, egy
sokkal értékesebbet, mint az arany nyaklánc. Erre aztán kíváncsian kapta
fel a fejét. Én pedig kinyitottam az egyik szekrény ajtaját és Eszter
kíváncsi tekintetétől kísérve egy fiókból elővettem egy fehér kis ruhát,
egy keresztelési inget. Akire rátesszük a keresztelésekor ezt a fehér
ruhát, az Isten gyermeke lesz - magyaráztam neki. Amikor téged itt, ebben
a templomban megkereszteltek, akkor te is Isten gyermeke lettél. "Isten
gyermeke lettem" - ismételte szavaimat a kislány. "Ez sokkal nagyobb
ajándék, mint a barátnőm aranylánca!" - kiáltott fel boldogan Eszter, s
már el is feledkezett gyerekes bánatáról.

A mai vasárnapon Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük. Az imént elhangzott
evangéliumi részletben ennek rövid történetét hallottuk Szent Lukács
könyvéből. Nagyon érdekes, hogy az evangélista nem magára a keresztelés
cselekményére irányítja figyelmünket, hanem az azt követő mennyei
szózatra, isteni kinyilatkoztatásra. Az égből a mennyei Atya hangja
hallatszik, amint Jézusnak mondja: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned
telik kedvem" (Lk 3,22).

A mai napon arra a napra is gondolunk, amikor minket megkereszteltek, s
amikor Isten gyermekévé fogadott minket. Valószínűleg többségünk nem
emlékezik erre a napra, hiszen egészen kis gyermekek voltunk. De az
biztos, hogy nagyon jelentős volt ez a nap. Isten ekkor nekünk mondta: Te
vagy az én szeretett gyermekem, benned telik kedvem. És azóta is minden
nap szeretne bennünket szeretett fiainak, szeretett gyermekeinek
szólítani. Szeretné, ha minden napunk úgy telne el, hogy kedvét találja
bennünk, cselekedeteinkben és életünkben. Szeretné, ha napról napra
növekedne bennünk a hit.

Az Egyház ősidők óta, egészen pontosan az első Pünkösd napjától fogva
szolgáltatja ki a keresztséget, mégpedig azoknak, akik hisznek Jézus
Krisztusban. A keresztség feltétele a hitvallás. Ha a keresztelendő
felnőtt személy, akkor személyesen vallja meg hitét Jézus Krisztusban, ha
gyermek, akkor a szülei teszik meg ezt az ő nevében. A kereszteléskor
mindenki nevet kap, mert Isten mindenkit név szerint, személyesen ismer. A
keresztségben kapott megszentelő kegyelem által részesülünk az isteni
életben, mégpedig a szentháromságos isteni életben, ezért szolgáltatjuk ki
e szentséget az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. A megkeresztelt
ember örökre Krisztushoz tartozik, Krisztussal járja az üdvösség útját,
ugyanakkor az Egyháznak, és azon belül a helyi plébániai közösségnek is
tagja lesz, amely közösség jó példával segíteni hivatott őt a keresztény
életben való előrehaladásra és a hitben való növekedésre.

Kedves szülők, akik megkereszteltettétek gyermeketeket! Ezekre a fontos
dolgokra a meghatottság miatt talán nem is tudtatok kellőképpen
odafigyelni az ünnepélyes keresztelés perceiben. De most jó, ha
felelevenítjük mindezt. Hasznos, ha felidézitek, hogy mi történt a
kereszteléskor és megújítjátok szívetekben azt az ígértet, amelyet egykor
gyermeketek vallásos nevelésére vonatkozóan tettetek. Legyetek mindig
hűségesek ehhez az ígérethez! Gondoskodjatok arról, hogy gyermeketek
testben és lélekben egyaránt növekedjen, és Isten kedvét találja benne!

Kedves testvéreim, mindannyian, akik az egy keresztségben részesültünk!
Legyünk mindennap hálásak azért, hogy megkeresztelkedésünkkor Isten
gyermekeivé fogadott minket! Vigyázzunk lelkünk fehér ruhájára, hogy azt a
bűn ne mocskolja be! Vigyázzunk a hit lángjára, amelyet Isten kegyelme
gyújtott bennünk, s hitünkben állandóan növekedve haladjunk az üdvösség
útján! Éljünk úgy, hogy Isten szeretett gyermekeihez méltó!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál és mennyei Atyámnak
szólíthatlak téged. Amikor részesültem a keresztségben, Te teremtettél
újjá engem, Te törölted el bűneim, Te adtad nekem lelkem tiszta ruháját,
Te adtad szívembe a hitet, s Te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig Téged
keresselek. Segíts engem, hogy mindig a Te Fiad, Jézus Krisztus útján, a
hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök
élet útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy
kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum