Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a
prófétai szavakra nyílt az ajka:
"Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő
népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak
családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka
által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel
néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére
emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk
váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség
kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk
előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert
az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod
nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől,
amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon
azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a
béke útjára vezérelje."
Lk 1,67-79
Elmélkedés:
Zakariás imádsága sok szempontból hasonlót Mária hálaadó imájához.
Zakariás is Isten jóságát és irgalmát hangsúlyozza, s hálát ad, hogy Isten
hűséges egykori ígéretéhez és teljesíti azt az ember minden hűtlensége
ellenére is. Zakariás nem csak saját fiáért mond köszönetet, hanem azért a
gyermekért is, akinek jövetelét az Ő fia, János hirdetni és előkészíteni
hivatott. Új idő, új rend kezdődik itt, hiszen Isten üdvözítő szándéka az
ember számára látható formában valósul meg. Isten belép emberi világunkba,
magára veszi az emberi testet és sorsot, hogy osztozzon életünkben és utat
mutasson nekünk a mennyei Atya felé.
(Horváth István Sándor)
2009. december 25. - Urunk születése - Karácsony - Éjféli mise
Evangélium
Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a
földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria
kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy
összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid
városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével,
Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária
napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába
takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az
éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr
dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt
hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az
egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid
városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és
jászolba fektetve." Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül.
Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség
a földön a jóakaratú embereknek!
Lk 2,1-14
Elmélkedés
A Gyermek arca
Karácsony éjszakáján azért jöttünk el az éjféli szentmisére, hogy
megünnepeljük Jézus születését, hallgassuk az angyalok énekét, s útnak
induljunk, mint hajdan a betlehemi pásztorok. A betlehemi Gyermeket nézve
az ártatlan gyermekek öröme tölti el szívünket, s eszünkbe jutnak
gyermekkorunk karácsonyainak élményei. Egy ilyen élményt szeretnénk most
elmondani, ami egy olyan fiatal lánnyal történt meg, akiről eddig még nem
mondtam egyetlen történetet sem, de most őt is Eszternek nevezem.
Eszter már nem emlékezett azokra a sok-sok évvel korábbi időkre, amikor
szülei és ő, meg a testvérei a nagypapája házában laktak egy kis faluban.
Akkoriban vettek saját házat a városban, amikor Eszter iskolába kezdett
járni, s utána minden esztendőben karácsony táján a nagypapa jött el
hozzájuk, és néhány hetet náluk töltött, hogy ne legyen egyedül. Az idős
bácsi a városi házban is talált magának elfoglaltságot, mindenféle
dolgokat faragott fából. Készített poháralátéteket, gyertyatartót,
képkereteket és mindenféle játékállatokat az unokáinak. A nappali
állandóan faforgáccsal volt tele. Tavaly nyáron, amikor a nagypapa
meghalt, Eszter szülei úgy döntöttek, hogy eladják a városi házat, és
falura költöznek a nagyszülők megüresedett házába. Amúgy is unták már a
városi zajt, s úgy gondolták, hogy jót tesz nekik, ha egy kicsit
változtatnak életmódjukon. Könnyen beilleszkedtek a falu közösségébe és
szentmisére is itt jártak vasárnaponként. Az egyik adventi vasárnapon a
plébános jelezte, hogy örömmel venné, ha a nagyobb fiatalok segítenének
neki a templomban a karácsonyi teendőkben. Természetesen Eszter is
jelentkezett, s azt a feladatot kapta, hogy december 24-én délelőtt ő
készítse el a betlehemet. A kis házikót a fiúk már a megszokott helyére
tették ő pedig egy nagy papírdobozból kezdte előszedni a gondosan
becsomagolt betlehemi figurákat. Először a fából faragott bárányok,
valamint az ökör és a szamár kerültek a helyükre. Majd a pásztorok
következtek, amikor egyszer csak hirtelen valami megvilágosodott Eszter
előtt: Ezeket a betlehemi figurákat nem faraghatta más, csak az ő
nagypapája. Az állatok mindjárt ismerősek lettek, hiszen hasonló
ajándékokat szokott Eszter is kapni. És ahogy előkerültek az angyalok,
Szűz Mária és Szent József, Eszter számára lassan előjöttek gyermekkori
emlékei. Most egészen világosan emlékezett rá, hogy még iskolás korú sem
volt, amikor nagypapája ezeket a kis figurákat készítette. Igen, újra
látva a szobrokat egyre világosabban emlékezett vissza, hogy milyen
örömmel várta egy-egy új figura elkészültét, s milyen boldogan játszott
velük kicsiny gyermekként. Egészen meghatódott, hiszen közel húsz
esztendeje nem látta ezt a betlehemet, s most újra kezében foghatja papája
kezemunkáját. Most kezdett csak örülni igazán annak, hogy éppen ezt a
feladatot kapta, s elhatározta, hogy megkéri a plébános atyát, hogy a
következő években is ő készíthesse el a betlehemet. Gondosan, milliméter
pontosan igazította helyére a kis faszobrokat, a végére az maradt, hogy a
kis Jézus jászolba kerüljön. Amikor kibontotta a selyempapírból a kitárt
karú Kisded szobrát, egy kissé megsárgult fénykép esett le a földre, amely
eddig a szobrocska mellett lapult. Felvette a képet és nem akart hinni a
szemének. Mert az ő gyermekkori fényképe volt. A kis Eszter fényképe, mert
a nagypapa a számára legkedvesebb unokájáról mintázta meg a kis Jézus
arcát.
Talán egyesek már sejtik, hogy miért kértem az elmúlt vasárnap, hogy az
éjféli misére mindenki hozzon magával egy gyermekkori fényképet. Vegyük
most elő ezeket a fotókat. Természetesen én is hoztam egyet magamról. És
nézzük nyugodtan, szemléljük csendben, hogy milyenek voltunk húsz,
harminc, negyven vagy még annál is több évvel ezelőtt. Jézus, az Isten Fia
emberré lett, emberi testet vett magára, emberi arcot viselt. De arcán nem
csak az emberi vonások fedezhetők fel, hiszen a Gyermek arca isteni
jóságot, isteni szeretetet és békességet sugároz felénk. Vajon a mi
gyermekkori arcunkon és a mi mostani arcunkon mennyire ismerhető fel Jézus
arca? Vajon a mi arcunk tükrözi-e, sugározza-e a világ és az emberek felé
Isten jóságát és szeretetét? Karácsony ünnepe kijelöli feladatunkat: Jézus
arcát kell magunkon hordoznunk!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Urunk, Jézus, aki a világra jöttél, s születésed pillanatától fogva
gyermeki arccal tekintettél minden emberre, ne rejtsd el előlünk soha a te
arcodat! Szemlélni szeretnénk az isteni irgalmat és jóságot sugárzó
arcodat. Segíts minket abban, hogy minden embertársunkon felismerjük a te
arcod, a te tekinteted! És segíts minket abban, hogy egyre jobban
hasonlítsunk hozzád, aki Üdvözítőnk és Megváltónk vagy!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése