2009. szeptember 21., hétfő

[Evangelium] 2009-09-21

2009. szeptember 21. - Hétfő, Szent Máté apostol és evangélista

Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a
vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: "Kövess engem!" Az felállt és követte
őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és
bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt.
Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: "Miért eszik a ti
Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?" Jézus meghallotta ezt, és így
válaszolt: "Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.
Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: "Irgalmasságot várok és
nem áldozatot." Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a
bűnösöket."
Mt 9,9-13

Elmélkedés:

A ma ünnepelt Szent Máté evangélistát a cél vezette művének megírásakor,
hogy Jézust, mint a Megváltót mutassa be olvasóinak. Az írás másik
lényeges eleme az Isten országa, vagy ahogyan ő mondja: a mennyek országa.
E két fontos elem természetesen nem választható el egymástól, hiszen a
megváltást elhozó Jézus hirdeti meg Isten Országát a földön, s ezen Ország
megvalósulása jelzi, hogy eljött a megváltás ideje. Az evangélista a
csodás gyógyítások és a számos beszéd leírásával vezeti az olvasókat,
minket annak felismeréséhez és elfogadásához, hogy Jézust a mennyei Atya
küldte el világunkba, hogy elhozza számunkra a megváltást.
A követésére hívó Jézus szavának nekünk is ugyanolyan egyszerűen érdemes
engedelmeskednünk, ahogyan ezt Máté egykor tette.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Hálát adunk neked, Atyánknak,
az életért és az ismeretért,
amelyet nekünk, szolgáidnak
Krisztus által kinyilatkoztattál;
dicsőség legyen neked mindörökké!

Mint ahogy ez a kenyér
szétszórva volt a földeken,
és összegyűjtve eggyé lett,
úgy legyen Egyházad a világ egyik végétől a másikig
összegyűjtve országodban;
mert tiéd a dicsőség és a hatalom
Jézus Krisztus által mindörökké.

________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Van 10 db színes, nagyalakú, az Őrségről és Burgenlandról szóló
képeskönyvem, amit felajánlok ajándékba azoknak, akik barátaiknak
sikeresen ajánlják az e-vangéliumot. A feliratkozni szándékozók nevét és
e-mail címét küldjétek el a his@katolikus.hu címemre és felírom őket.
Kérem, hogy csak olyan személy számára kérjétek az e-vangéliumot, akit
megkérdeztetek és valóban kapni szeretné. A 10 könyv azoké lesz, akik a
legtöbb új személyt ajánlják szeptember 30-ig.
Köszönöm, hogy lelkesen terjesztitek az e-vangéliumot!
István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum