2009. szeptember 20., vasárnap

[Evangelium] 2009-09-20

2009. szeptember 20. - Évközi 25. vasárnap

Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem
akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt
mondta nekik: "Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután
megölték, harmadnapra feltámad." Ők nem értették ezeket a szavakat, de
féltek megkérdezni.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte
tőlük: "Miről vitatkoztatok az úton?" Tanítványai azonban hallgattak, mert
az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült,
odahívta a tizenkettőt, és így szólt: "Ha valaki első akar lenni, legyen
mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája." Aztán odahívott egy
kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik:
"Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig
engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem."
Mk 9,29-36

Elmélkedés:

Gyorsított felvétel
Még kispap koromban láttam egy nagyon érdekes filmet, amely gyorsított
felvételen mutatta be emberi világunkat, egyrészt a természet világát,
másrészt épített környezetünket. Érdekes volt felgyorsítva nézni a
nagyvárosok amúgy is gyors forgalmát, a szaladó autókat, amelyek egy-egy
pillanatra megálltak a lámpánál, majd cikáztak tovább. Az emberek pedig
nyüzsgő hangyabolyként mozogtak mindenfelé. Volt olyan jelenete a filmnek,
amikor házat építettek, s a több hónapig épülő emeletes ház egyetlen perc
alatt elkészült. És persze csodálatos természeti képek is voltak, amint
például a téli táj egy perc alatt tavaszi zöldbe fordult át, vagy
naplemente néhány másodpercbe sűrítve. Az emlékezetemben nagyon megmaradt
egy jelenet, amely miatt tulajdonképpen most felidézem a filmet: a virágok
növekedésének bemutatása. A földből hirtelen kis zöld hajtások kezdtek el
kibújni, s mintha veszekednének, egymást kissé oldalra lökve mindegyik
igyekezett felfelé, a fény felé, hogy a többieket megelőzve ő nőjön a
legmagasabbra.

Abban az időben már tudtam, hogy az emberek között és az állatvilágban is
vannak kisebb-nagyobb viaskodások, de nagyon meglepett, hogy még a
növények között is előfordul ilyesmi. Szabad szemmel ugyan ezt nem lehet
észrevenni még akkor sem, ha valaki órákig nézi a felnövő növényeket, de a
gyorsított felvétel, amely több hét történését sűrítette néhány percbe,
elárulta a növények versengését. Úgy tűnik tehát, hogy minden élőlény
génjeiben őrzi a törekvést, a versengést, de talán a leginkább az emberre
jellemző e magatartás.

A mai evangéliumban arról hallottunk, hogy Jézus legközvetlenebb
tanítványaiban, az apostolokban is megvolt a versengés szelleme. Azt
követően, hogy Mesterük a reá váró szenvedésekről, halálról és
feltámadásról tanítja őket, ők nem a hallottakon gondolkoznak, hanem arról
vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük. Első pillanatban azt is
gondolhatnánk, hogy egy gyerekes veszekedésről van szó csupán, de akkor
Jézus nem tette volna szóvá utólag az esetet. Ő viszont komoly
figyelmeztetést ad nekik, ami elárulja, hogy a gyerekes magatartásnak tűnő
versengés mögött komoly veszély húzódik. E veszély pontosan megnevezhető,
s szükséges is megneveznünk, mert minket is gyakran elér. Sőt, inkább
kísértésnek nevezhetjük, hogy a másik emberhez mérjük önmagunkat és ne
Isten mércéjét vegyük figyelembe önmagunk értékelésekor. Biztos, hogy
egészen téves út és a keresztény szellemiséggel összeegyeztethetetlen, ha
valaki a másik emberhez viszonyítja magát, és állandóan arra törekszik,
hogy nagyobb legyen másoknál, miközben teljesen megfeledkezik arról, hogy
Isten szemében növekedjen. Az apostolok is beleestek ebbe a hibába, s
részünkről csak az volna nagyobb hiba, ha azt állítanánk, hogy velünk
ilyen nem fordulhat elő.

Jézus az alázatos, gyermeki lelkületet állítja elénk példaként,
megmutatván számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet.
"Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek
országába" (Mt 18,3). Nem kisebb tétről van tehát szó, mint arról, hogy
elnyerjük-e az örök életet.

Befejező gondolatként térjünk még vissza a gyorsított filmfelvételhez,
amivel kezdtük elmélkedésünket. Raymond A. Moody professzor évtizedek óta
foglalkozik olyan emberekkel, akik átélték a klinikai halál állapotát, de
a modern orvostudomány által alkalmazott technikák segítségével
visszahozták őket az életbe. Ezek az emberek csodálatos élményeket élnek
át a halál közelében. Az egyik ilyen közös élmény, hogy egyetlen pillanat
alatt eléjük tárul emberi életük minden részlete. Mintha csak gyorsított
felvételen néznék vissza egész életüket. Úgy tűnik, hogy ezen az élményen
egyszer, mint minden ember, mi is mindannyian át fogunk esni, akár
visszahoznak minket még egy időre az életbe, akár nem. Lepereg előttünk
egész életünk és ott látni fogjuk majd minden tolakodásunkat és
törtetésünket, ahogyan a kis virágok egymással versenyezve próbálnak a
másik fölé nőni. Ha ilyen jeleneteket fogunk majd látni életünk utolsó
filmjében, aligha számíthatunk az örök boldogságra. Akkor majd nem
emberek, hanem Isten fog ítéletet mondani rólunk, s az fog számítani, hogy
a szeretet mindennapi gyakorlását tekintettük-e életünk értelmének és
céljának. Ne felejtsük, hogy annak az utolsó filmnek nem csak főszereplői
leszünk, hanem mi vagyunk a film rendezői is, azaz életünk minden
cselekedetével mi döntjük el, hogy mi kerüljön a filmbe. Éljünk úgy, hogy
a halál után élhessünk! Éljünk Isten közelében!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Mindenható Istenünk, hozzád könyörgünk mindazokért, akiket bántás ért
emberi méltóságukban, s akiknek jogait lábbal tiporták.
Hozzád fohászkodunk a nagyon sokszor megalázott és mellőzött nőkért, és
beismerjük a hallgatólagos egyetértés különböző formáit, melyek által a
keresztények is vétkessé váltak.
Istenünk, könyörgünk hozzád, hogy a Krisztus Testének egységét megbontó és
a testvéri szeretetet sértő bűnök beismerése egyengesse az utat az összes
keresztények kiengesztelődése és egysége felé. Ámen.
II. János Pál pápa
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum