2009. szeptember 13., vasárnap

[Evangelium] 2009-09-13

2009. szeptember 13. - Évközi 24. vasárnap

Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére.
Útközben megkérdezte tanítványait: "Kinek tartanak engem az emberek?" Azok
így válaszoltak: "Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét
mások valamelyik prófétának." Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti mit
mondotok, ki vagyok?" Péter válaszolt: "Te vagy a Messiás!" Ekkor Jézus a
lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek.
Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell
szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de
harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta
és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és
így korholta Pétert: "Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint
gondolkodsz, hanem emberi módon."
Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Ha valaki
követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert
aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét
értem és az evangéliumért, megmenti azt.
Mk 8,27-35

Elmélkedés:

Jézus az életem
Abban az időben, amikor Eszter középiskolás volt, egy idős paphoz járt
gyónni. Szívesen beszélgetett a tapasztalt atyával, aki csaknem harminc
éven át az afrikai misszióban szolgált, majd megromlott egészségi állapota
miatt kénytelen volt hazajönni Magyarországra. Amikor egy tavasszal
eltörte a lábát, s emiatt nem tudott a templomba menni gyóntatni és
misézni, a szobájában fogadott mindenkit. Eszter is ott kereste fel. Egyik
beszélgetésük során a fiatal lány - miután reggel éppen a mai evangéliumi
szakaszt olvasta el - megkérdezte a papot: "Az atyának ki Jézus?" Ő nem
lepődött meg a kérdésen, hiszen élete során már sokszor feltették neki.
Eszter kíváncsian várta a feleletet. Az atya ránézett és mosolygott, majd
a nyitott ablak felé fordult, s a végtelenbe tekintett. Néhány perc múlva
visszanézett a lányra, s még mindig mosolyogva egyszerűen csak ennyit
mondott: "Jézus az életem." Eszter tudta, hogy a nyolcvankilenc éves atya
szájából elhangzott kijelentés igaz, s tanúságtétele hiteles.

A mai evangélium a mindenkit egyénileg és személyesen érintő kérdés
eredetét világítja meg. Miután Jézus meghallgatta a róla szóló emberi
véleményeket, saját tanítványaihoz fordul az egészen személyes kérdéssel:
"Hát ti mit mondotok, ki vagyok?" (Mk 8,29). S bár a korábbi kérdésre
záporoztak a feleletek, a tanítványok most inkább hallgatnak, nehéz
rászánniuk magukat, hogy a személyes kérdésre személyes választ adjanak.
Végül Péter szólal meg: "Te vagy a Messiás!" (Mk 8,29). Ezt a részt ma
Szent Márk evangéliumából olvastuk fel, de fontos megjegyeznünk, hogy
ugyanennek a beszélgetésnek a leírását Szent Máté evangélista Jézusnak a
következő megjegyzésével zárja: "Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a
test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám (Mt
16,17). Túlzás volna tehát azt állítanunk, hogy Péter önálló, emberi
gondolkodásának eredménye e hitvallás, hiszen a mennyei Atya sugallta neki
ezt Jézus szavai szerint. De az sem állja meg a helyét, hogy e vallomás
nem az ő személyes vallomása volt. Azt akarom ezzel mondani, hogy a
Jézusról szóló vallomásunk valójában nem független, nem is lehet független
az isteni kinyilatkoztatástól. Csak akkor lesz helyes képünk Jézus
személyéről, s ebből kiindulva csak akkor tehetünk igaz, hiteles,
személyes vallomást róla, ha ismerjük és helyesen értelmezzük az Atyának
és a Szentléleknek a tanúskodását a Fiúról, valamint azokat a
kijelentéseket is, amelyeket Jézus tett önmagáról.

Ti mit mondotok, ki vagyok? - tette fel a kérdést egykor Jézus
mindazoknak, akik követői voltak, s a kérdés azóta is körbejár a világon.
A megszólítás ma nekünk szól: Ti mit mondotok, ki Jézus? A mi válaszunk is
inkább hallgatás, miként a hajdani tanítványok is csak ennyit tudtak
felelni. Valóban nehéz erre a kérdésre felelni, mert senki sem szeretne
közhelyeket mondani, s nehéz azért is, mert személyes hitünkből kellene
valamit elárulnunk másoknak. Nem is kérek most senkit arra, hogy kijöjjön
a mikrofon elé és a jelenlévők előtt nyilvánosan tegyen hitvallást. De azt
kérem, hogy odahaza gondolkozzunk el a kérdésen és a magunk egyszerű
gondolataival, szavaival próbáljuk megfogalmazni, hogy ki Jézus a mi
számunkra.

Befejezésül térjünk még vissza a nyolcvankilenc éves pap vallomásához:
"Jézus az életem." Hasonlít ez Szent Pál apostol tanúságtételéhez, aki a
filippieknek szóló levelében a következőket írta: "Számomra az élet
Krisztus" (Fil 1,21). Úgy érzem, hogy valahol ebben az irányban kell
keresnünk személyes vallomásunk alapját. Természetesen nem csak szavakkal
kell ezt kimondanunk. Fiatalként talán még korai volna a vallomás, de
törekedjünk arra, hogy életünk vége felé közeledve egyre igazabb legyen:
Jézus az életem.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Isten, én Istenem, mert te az enyém vagy, semmim sem hiányzik. És mert én
a tied vagyok, benned, Szabadítómban, dicsekszem mindörökké. Minden
szomorúságomban te vidítasz fel ünnepi terített asztaloddal. És hol is
volna jó sora az én lelkemnek, ha nem tebenned, életem Istene?
Nagy Szent Gertrúd
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum