2008. december 19., péntek

[Evangelium] 2008-12-19

2008. december 19. - Péntek

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia
papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és
Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és
feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem
született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten
éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot
teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat
szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A
tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az
áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára
Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt
hozzá: "Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged,
Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő,
és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és
részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel.
Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében
és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé
fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt
készségessé tegye a népet."
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: "Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen
már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú." Az angyal így válaszolt:
"Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy
beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél
szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz
beszélni a beteljesedés napjáig." A nép várta Zakariást, és csodálkozott,
hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott
megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett
nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége,
Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. "Így tett velem
az Úr - mondta -, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az
emberek előtt."
Lk 1,5-25

Elmélkedés:

Keresztelő János születésének csodás körülményei csak fokozzák izgalmunkat
és várakozásunkat a karácsonyi előkészületi időben. Apja, Zakariás nem
hitt az angyali szónak, mert lehetetlennek tartotta, hogy idősebb felesége
gyermeknek adjon életet. De ami emberileg nézve lehetetlennek tűnik, nem
lehetetlen az Isten számára. Az evangéliumban leírt események előrevetítik
Jézus születését, ami még ennél is csodásabb körülmények között történt.
Itt is megmutatkozik majd, hogy Isten megváltó, üdvözítő tervének semmi
sem állhat az útjába, még az sem, ami az ember számára hihetetlennek
tűnik.
A hitetlenség sokszor minket is megbénít. De ha hiszünk benne és
engedelmesen elfogadjuk szándékait, akkor Isten általunk is nagy dolgokat
képes véghezvinni.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ó jöjj el Jessze vesszeje,
rab nemzeteknek fényjele;
ha szólsz, elnémul földi nagy,
jöjj, szabadítónk csak te vagy!.
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!

________________________________

Aktuális:
Kedves Barátaim!
10 db dedikált ajándék CD.
A karácsonyi CD elfogyott, talán jövőre újra kiadjuk. A legutolsó 10 db
CD-t, amelyeket a Szent Veronika kórus tagjai dedikáltak, ajándéknak
szánom azoknak, akik segítik kórusunk hangosításának beszerzését
(hangfalak, erősítő, mikrofonok és vezetékek). 5 db véletlenszerűen kerül
kisorsolásra, 5 db pedig a legtöbbet adakozóké lesz. Egymásra licitálni
ezúttal nem lehet. A "verseny" azok között folyik, akik 2009. január 10-ig
eljuttatják támogatásukat a Zalalövői Plébánia, 8999 Zalalövő, Szabadság
tér 6. címére vagy 75500313-10030493 számú számlájára és a közlemény
rovatba beírják: "Szent Veronika kórus részére".
Ez a hangosító berendezés lesz a kórus karácsonyi ajándéka. Már
beszereztem mindent, csak a számlát kell még rendeznem.
A lelkes gyerekek és fiatalok nevében is köszönöm támogatásotokat!
További szép adventi készületet kívánva, szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum