2008. december 16., kedd

[Evangelium] 2008-12-16

2008. december 16. - Kedd

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: "Erről mi
a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így
szólt hozzá: "Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!" A fiú azt
válaszolta: "Nincs kedvem!", de később megbánta, és mégis kiment. Odament
a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: "Szívesen, uram!", menni
azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?"
Azt felelték: "Az első."
Erre Jézus így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők
megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az
igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők
viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek
jobb belátásra, hogy higgyetek neki!"
Mt 21,28-32

Elmélkedés:

A két fiú magatartásának fordulópontjára érdemes odafigyelnünk a mai
evangéliumban. Az első fiú magatartása akkor vesz más (rossz) irányt,
amikor hirtelen könnyelművé válik, s kimondott szavának nem tulajdonít
jelentőséget. Ettől kezdve már nem akarja megtenni, amit korábban
megígért. A második fiú pedig akkor fordul jó irányba, amikor megbánta,
amit mondott. Rájött arra, hogy hibázott, amikor megtagadta a segítséget,
s ezt a hibát jóvá akarja tenni. Ezért aztán végül megteszi azt, amihez
előbb még nem volt kedve.
Az egyik fiú rossz, a másik jó irányba fordul. Az advent a mi számunkra is
a fordulat ideje. Merre fordulok? Milyen irányba indulok? Vajon kész
vagyok-e arra, hogy "jobb belátásra" térjek?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, Jézus! Mint ember, szabad akaratommal vesztembe rohantam, s akkor
jöttél Te, Isten és ember, megszabadító kegyelmeddel! A gőg veszítette el
az első embert, és hol lennék én, a második ember, ha Te nem jöttél volna?
Szent Ágoston

________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Karácsonyi CD lemezünk 2. kiadása is éppoly kelendőnek bizonyult, mint az
első. Pillanatnyilag kevesebb mint 200 db van még. A megrendeléseket
kizárólag azok beérkezése sorrendjében, ezen készlet erejéig tudjuk
teljesíteni. Idén már nincs idő újra kiadni, talán jövőre.
A visszajelzések szerint sok családban a gyerekek már kívülről tudják a
dalokat. mások annak örülnek, hogy "nem hívő" férjük napok óta
folyamatosan csak ezt hallgatja. A mamához látogatóba érkező unokák rögtön
indítják a csodálatos zenét, és mindenki engedi, hogy szívéhez érjen a
dallam, megszólítsa lelkét a szöveg. Néhányan még erősek, s megfogadták,
hogy csak karácsony napján fogják először meghallgatni. Minden elismerésem
azoknak, akik kibírják, mert én biztosan nem bírnám ki.
A szenteste, amikor meghallgatjátok, akár sokadszorra, akár első
alkalommal, gondoljunk egymásra, e nagy lelki közösségre Erdélytől
Kanadáig, mindazokra, akik ezekkel a betlehemes dalokkal ünneplik Jézus
születését.
István atya
A zalalövői plébánia kiadásában megjelent CD lemezen Takács Attila: Téren
és időn át Betlehembe című darabja:

Két számból egy-egy részlet meghallgatható innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/02reszlet.mp3
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/05reszlet.mp3

Az összes dal szövege letölthető innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.doc
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.pdf

A CD lemez megrendelésével az ifjúsági kórust lehet támogatni.
Megrendelhető a név, a pontos postacím (irányítószámmal) és a darabszám
megjelölésével tőlem a zalalovo@gmail.com (vagy a his@katolikus.hu) címen.
Ára: 2000.- Ft/db + csomagolási és postaköltség (1 példány esetén kb.
300.- Ft).
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum