2008. október 25., szombat

[Evangelium] 2008-10-25

2008. október 25. - Szombat

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról
hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: "Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek
voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha
nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt
gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony
és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél?
Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is
mindnyájan."
Aztán egy példabeszédet mondott. "Egy embernek fügefa volt a szőlőjében.
Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt
vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a
fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így
válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha
terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod."
Lk 13,1-9

Elmélkedés:

Tragikus haláleseteket vagy más emberi szerencsétlenségeket látva a
legtöbben azt kérdezik, hogy miért történt mindez? Az ószövetségi időkben
elterjedt volt az a vélekedés, hogy a szerencsétlenség azért éri az
embert, mert bűnös. Ezen következtetés azonban nem minden esetben igaz a
gyakorlat szerint, hiszen nyilvánvalóan bűnös emberek jómódban élnek
sokáig, míg a becsületesen embereket egyik baj után a másik éri. E
problémával foglalkozik Jób könyve, amelynek egyik tanulsága az, hogy a
bajokkal Isten próbára tesz minket, ugyanakkor az újjászületés lehetőségét
is megadja. Erről a lehetőségről tanít a fügefa esete a mai evangéliumban.
Azt azonban ne felejtsük, hogy az újjászületés lehetőségének nem emberi
érdemünk az alapja, hanem Isten irgalma.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Istenünk, szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal,
hogy mindennap irgalmas karjaidba veszel minket. Irgalmad nélkül
elvesznénk és elveszítenénk legnagyobb ajándékodat, az örök életet.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum