2008. október 10., péntek

[Evangelium] 2008-10-10

2008. október 10. - Péntek

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög
kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt
mondták: "Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az
ördögöket." Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: "Minden önmagában
meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában
meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok,
hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub
segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével
űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis
Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az
Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig
van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi,
elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki
nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a
tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos
pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában:
"Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem." Odamegy, és azt látja, hogy
egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbehozták. Erre elmegy, hoz magával
hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott
laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt."
Lk 11,15-26

Elmélkedés:

A betegeken véghez csodás gyógyulások láttán méltán merült fel a
kortársakban, hogy honnan van Jézusnak ereje e rendkívüli tettekhez?
Honnan származhat hatalma, amellyel olyan dolgokra képes, amelyre egyetlen
ember sem? A mai evangéliumban azokról hallottunk, aki valamiféle ördögi
hatalmat, sátáni erőt sejtenek felfedezni Jézus cselekedeteinek
hátterében. Jézus világosan rámutat ezen vélekedés belső ellentmondására,
hiszen csodái mind-mind a gonosz lélek emberek feletti hatalmának
megtörését jelentik. És miért is akarna az ördög segítséget nyújtani
ahhoz, hogy elveszítse hatalmát az emberek felett? Jézus valójában annak a
mennyei Atyának a segítségével tesz csodákat, aki azért küldte el a
világba, hogy megszabadítsa az embereket a gonosz befolyásától.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, szükségem van Rád, hogy nap mint nap taníts, mert minden napnak
megvan a maga kívánsága és baja! Áldj meg, Uram, a lelkiismeret
világosságával, hogy érezzem és értsem sugallataidat!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum