2008. szeptember 27., szombat

[Evangelium] 2008-09-27

2008. szeptember 27. - Szombat

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal
tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: "Véssétek szívetekbe,
amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére
adják." De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve
maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.
Lk 9,43b-45

Elmélkedés:

Az evangéliumi beszámolók szerint Jézus több alkalommal is beszélt
tanítványainak elközelgő szenvedéséről és haláláról. Ők azonban nem
értették meg Jézus szavait. Jézus messiási uralma megvalósulásáról
alkotott elképzeléseiktől ugyanis távolt állt az, hogy a messiásnak
szenvednie kell majd. Egy dicsőségesen uralomra jutó uralkodót vártak, aki
a római fennhatóság alól felszabadítja a népet. Az emberi elképzelések
egészen mások voltak, mint a mennyei Atya szándéka.
Akkor járok valóban az üdvösség útján, ha a mennyei Atya akaratának és
szándékainak mind jobb megismerésére és megértésére törekszem, s kész
vagyok annak teljesítésére.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Legyen előttem, Uram, silány minden, ami mulandó, legyen kedves nekem, ami
örökkétartó. Legyen unalmas az öröm, mely Kívüled vár, semmit ne kívánjak,
ami Nélküled van. Teljék örömöm a munkában, mely Érted van, legyen unalmas
minden pihenés, mely Nélküled van.
Add, Uram, hogy szívemet Hozzád irányítsam, és ha lankadnék és botlanék, a
javulás szent föltételével állandóan tápláljam.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum