2008. szeptember 23., kedd

[Evangelium] 2008-09-23

2008. szeptember 23. - Kedd

Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a
tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: "Anyád és
rokonaid kint állnak, és látni akarnak." Ő azonban így válaszolt: "Az én
anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is
váltják!"
Lk 8,19-21

Elmélkedés:

A mai evangéliumi részt helytelen volna úgy értelmezni, hogy Jézus
megtagadja vérszerinti édesanyját és rokonságát, s nem érez szeretetet és
tiszteletet irántuk. Az kétségtelen, hogy Jézus elsősorban a mennyei Atyát
szereti és neki engedelmeskedik, s csak Isten iránti szeretete után
következik az emberek felé irányuló szeretete. De ez a tény nem jelenti
azt, hogy elutasítaná ezeket az emberi érzéseket. Inkább arról van szó,
hogy ami Urunk kiszélesíti mindazoknak a körét, akik iránt szeretetet és
tiszteletet érez, akik az ő tanítványi, baráti köréhez tartoznak. Mi is
Jézus tanítványai, sőt "rokonai" lehetünk, ha figyelmes szívvel hallgatjuk
Őt és tanítása szerint élünk.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Áldott legyen az irgalmas Úr, kezdettől fogva Ő táplál minket. Ő ad
eledelt minden élőnek. Töltse el szívünket örömmel, derűvel, juttasson
mindabból, amire szükségünk van, és engedje, hogy bővelkedjünk jó
cselekedetekben! A mi Urunk, Jézus Krisztus által, övé a dicsőség, a
hatalom, a tisztelet és az imádás a Szentlélekkel együtt
mindörökkön-örökké. Ámen.
(Ókeresztény étkezési imádság a II. századból)

________________________________

Aktuális:
Rába Imre atya autóbuszos zarándoklatot szervez Szent Pál apostol nyomában
Görögországba 2008. október 13-20-ig. Részvételi díj: 128.500 Ft +
belépők: kb. 30 EUR.
Jelentkezés és bővebb információ Imre atyánál a 92/366-116 telefonszámon.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum