2008. szeptember 7., vasárnap

[Evangelium] 2008-09-07

2008. szeptember 7. - Évközi 23. vasárnap

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: "Ha testvéred vétkezik
ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted
testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két
társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha
rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére
sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben
is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony
mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy
kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman
összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."
Mt 18,15-20

Elmélkedés:

Ketten vagy hárman - együtt
"Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük"
(Mt 18,20) - olvastuk Jézus szavait a mai vasárnap evangéliumának végén.
Ez a mondat, ugyanúgy, mint Jézus sok más kijelentése és cselekedete,
arról árulkodik, hogy az Úr valamiféle közösséget szeretne létrehozni az
őt követőkből. Jézus szavát akár gyengéd felszólításként is
értelmezhetjük: Ha azt szeretnénk, hogy az Úr jelen legyen közöttünk,
akkor jöjjünk össze az ő nevében, alkossunk közösséget egymással, amelynek
ő a középpontja és összekötő kapcsa.

Jézus tehát közösséget szeretne létrehozni. Szándékosan nem mondom úgy,
hogy közösséget vagy egyházat szeretne alapítani. Jézus közösségteremtő
tevékenységére a legtalálóbb, legjellemzőbb szónak a "gyűjtés", az
"összegyűjtés" szó tűnik számomra.

Már az ószövetségi időkben is igen gyakran feltűnik, hogy Isten
összegyűjti az ő választott népét. Főként Izajás, Jeremiás és Ezekiel
prófétáknál találkozunk azzal a gondolattal, hogy az eljövendő Messiás a
föld minden széléről összegyűjti népét, annak maradékát, hazavezeti őket a
száműzetés helyéről. (vö.: Iz 11,12; Iz 49,5a; Iz 66,18; Jer 31,10; Ez
11,17; Ez 28,25; Ez 39,27). Jézusban ismerhetjük fel azt a személyt, aki
ezeket a prófétai szavakat beteljesítvén, összegyűjtve mindazokat, akik
hittel elfogadják Isten Országának örömhírét, új közösséget hoz létre.

A körülbelül 30 esztendős Jézus azzal kezdi nyilvános működését, hogy
tanítványokat gyűjt maga köré. Tanító útja során a városokban, a falvakban
vagy éppen a tó partján az emberek Jézus köré gyűlnek, hogy hallgassák
tanítását és gyógyulást kérjenek betegeik számára. Jézus mindig
szeretettel hívja magához az embereket, a gyermekeket, de még a bűnösöket
is. Jézus összegyűjtésének eredményeként lassanként kialakul az új
közösség azokból, akik követésére vállalkoznak. Azt tartja küldetésének,
hogy összegyűjtse mindazt, ami Isten választott népéből megmaradt.
Küldetésének végéhez közeledvén kissé keseredetten és csalódottan mondja
Jézus: "Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik
hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk
szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok" (Mt 23,37; Lk 13,34). E
csalódottság akkor válik érthetővé számunkra, ha figyelembe vesszük, hogy
Jézus nem egyes választottakat akart Isten Országába összegyűjteni, hanem
mindenkit. Örömhíre minden emberhez szól.

Jézus mennybemenetelét követően, az ősegyház első évtizedeiben a krisztusi
közösségek nagyon erősen tapasztalják meg a következőket:
1. Jézus jelen van Szentlelke által, akit Pünkösd napján küldött el a
közösség számára. Nem egyének, nem egyes személyek számára, hanem az
összegyűlt apostoli közösség számára.
2. Jézus jelen van a kenyértöréskor, a közösségi istentiszteleten. Az
utolsó vacsorára nem odahaza, egyénileg emlékeznek követői, hanem
összegyűlnek és az egész közösség teszi jelenvalóvá mindazt, amit az Úr az
utolsó vacsorán tett és kifejezetten kért.
3. Az apostoli igehirdetésnek köszönhetően azokból a személyekből, akik
elfogadják Krisztus tanítását, új és új közösségek jönnek létre.
4. A közösségben mindenki megtalálhatja és gyakorolhatja a maga sajátos
feladatát (karizmáját), amellyel másokat szolgálhat. A közösség tagjai
tehát egymást szolgálják.

Szokásomhoz híven még egy gondolattal szeretném befejezni a mai
elmélkedést. Keresztény közösségünknek jellé kell válnia a világban. Ha
nem csak passzívan, tétlenül kapcsolódunk az Egyházhoz és
egyházközségünkhöz, hanem mindannyian tevékenyen is részt veszünk
plébániai közösségünk életében, és képesek vagyunk egymást szeretetben
szolgálni, akkor valóban Krisztus szeretetének jelévé válhatunk ebben a
világban.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Mindenható Isten, aki alkottad a mennyet és a földet, aki annyi jót adtál
az embereknek, adj nekem kegyelmedben igaz hitet és jóakaratot,
bölcsességet, okosságot és erőt, hogy ellen tudjak állni az ördögöknek,
kerülni tudjam a rosszat, és tehessem a te akaratodat.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum