2008. szeptember 6., szombat

[Evangelium] 2008-09-06

2008. szeptember 6. - Szombat

Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt.
Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva
eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: "Miért tesztek olyant, ami
szombaton tilos?"
Jézus válaszolt nekik: "Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival
együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett,
és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna
szabad megenniük." Majd hozzátette: "Az Emberfia ura a szombatnak is."
Lk 6,1-5

Elmélkedés:

A szombat nem csak egyszerűen pihenőnapot jelentett az ószövetségi
időkben, hanem vallásos céllal megtartott munkaszüneti napot. Az ember a
Teremtő Isten teremtés utáni pihenését utánozva mintegy maga is megpihen,
hogy Istennek szentelje idejének ezt a részét a munka után. Jézus maga is
megtartja a szombatot, részt vesz az istentiszteleten, és felhasználja
örömhírének továbbadására. Ebben a korban a farizeusok számára sokszor
csak formasággá válik a szombati törvények megtartása, amely ellen Jézus
több alkalommal is tiltakozik. A törvények lényegének és mélyebb
szándéknak megértése segíthet minket abban, hogy ne kényszerként éljük meg
azok megtartásának kötelességét.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Szentséges Isten, Te olyan világosságban lakozol, amelyre senki el nem
juthat, csak Fiad, Jézus Krisztus szeretetén keresztül, s Te ezt a
szeretetet jóságos kegyelmedben kiárasztottad emberiségünkre. Már a világ
teremtése előtt szerettél bennünket, szegény embereket, s örök szereteted
által megmentettél bennünket haragodtól, a halál és a pokol hatalmától. S
most ezt a szeretetet Jézus Krisztus, a te Fiad által mutatod meg nekünk
tűzláng Lelkedben, hogy kérjük őt, s Te megadod nekünk. Én szegény,
méltatlan ember, tudom, hogy nem vagyok rá érdemes. Mivel azonban
szeretetedet kinyilatkoztattad hozzád tért emberségünkben, s magadhoz
hívod vele a szegény tékozló bűnöst, testünkbe öltöztél vele, hogy
megváltsd a bűntől és üdvözítsd, ahogyan szavad tanítja.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum