2008. augusztus 11., hétfő

[Evangelium] 2008-08-11

2008. augusztus 11. - Hétfő

Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: "Az Emberfiát az
emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad." Erre a
tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők
Péterhez fordultak, és megkérdezték: "A ti Mesteretek nem fizet
templomadót?" - "De igen" - felelte. Amikor belépett a házba, Jézus
megelőzte őt kérdésével: "Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől
szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?" "Az idegenektől" -
felelte Péter. Erre Jézus így szólt: "A fiak tehát mentesek. De hogy meg
ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat,
amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot.
Vedd ki és add oda nekik értem és érted!"
Mt 17,22-27

Elmélkedés:

Jézus szenvedésének második megjövendöléséről olvashatunk a mai
evangéliumban. Közelgő szenvedéséről és haláláról beszél tanítványainak,
akik megértik szavait, hiszen szomorúság tölti el őket ennek hallatán.
Ekkor azonban még nem tudhatják, hogy az ő sorsuk is ugyanolyan lesz, mint
Mesterüké. Nekik is szenvedniük kell amiatt, mert Jézushoz tartoznak.
Jézus önfeláldozó szeretete az apostolok és a tanítványok számára is példa
lesz, miként a mi számunkra is. Az örök életre való feltámadás számunkra
akkor válik valósággá, ha az életünk keresztjét Krisztussal hordozzuk.
Sokszor talán nem értjük keresztjeink értelmét, de ez ne kedvetlenítsen el
bennünket! Higgyük, hogy ezek által közelebb kerülhetünk az üdvösséghez!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre
gyúl mind, hogy Téged követ, szolgál Neked újítva tisztaságát. Napkelte
hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez
a Nap ragyogjon benn örökre, hogy Érted égő tüzet sose veszt. Uram,
ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.
Szent Efrém

________________________________

Aktuális:
Papi élményeim a Zala-völgyben (29.)
A számítógép előtt órákat eltöltve néha olyan érzésem támad, mintha magam
is gépiesen tennem papi feladataim. E gondolatokat a nyáron sikeresen
feledtettétek, hiszen minden héten meglátogat 2-3 személy vagy család,
akik éppen erre járnak vagy kifejezetten Zalalövőre jönnek látogatóba.
Nagyon köszönöm nektek ezeket a személyes találkozásokat, mert így tudom,
hogy az e-vangéliumi üzenetek nem számítógépekre érkeznek meg csupán,
hanem élő személyekhez, akiknek fontos a jó Isten üzenetének olvasása. E
hosszabb-rövidebb beszélgetések megerősítenek, hogy van értelme a
folytatásnak. A jövőben is mindenkit szeretettel várok.
A hét legnagyobb öröme szombaton ért, amikor felcsendült a karácsonyi
színdarab első dalainak dallama. Templomunk ifjúsági kórusának vezetője,
aki kiváló zeneszerzőnek bizonyul, egy vadonatúj karácsonyi darabot ír, s
a fiatalok elkezdték megtanulni az énekeket. Hétről hétre izgatottan várom
mostantól az új dalokat. Talán egyesek azt gondolhatják, hogy túl korai
már most készülni a karácsonyra. Szerintem nem korai, de ennek oka most
még maradjon titok, hogy meglepetés legyen.
Miközben a korábbi héten imatáborban voltam a gyerekekkel, a plébánia
emeletén befejeződtek a felújítási munkálatok. Az imatáborból éppen
Zalalövőre kerülésen első évfordulóján hazatérve körbejártam az emeletet,
olyan érzésem volt kissé, mintha ezt már átéltem volna egy éve. Ez a
dezsavű érzés azért támadt bennem, mert minden teljesen üres, csak a falak
állnak. De csak eddig tartott az érzés, mert azért elég nagy a különbség a
tavalyihoz képest. Újak az ablakok és az ajtók, a fűtés-, a víz-, és a
villanyhálózat. A falak végre fehérek és van normális fürdőszoba. A
különbség több mint látványos. Berendezésre és bútorzatra pillanatnyilag
még nem futja, mert az földszinten kellene folytatni a munkát, ha az
anyagiak megengednék. Kissé dilemmáztam, hogy mivel is folytassuk, de
eldöntöttem, hogy inkább az építés fejeződjön be, aztán apránként majd
meglesz a berendezés is. Hálás köszönetem mindenkinek, aki adományával
eddig segítette plébániánkat!
A héten a püspök úr is megtekintette az építkezés állását, s elégedett
volt az eddig elvégzettekkel. Ő is a folytatásra bíztatott, néhány dolgot
átterveztetett, de több támogatást sajnos már nem tud adni. Majd a jó
Isten ad további jószándékú adakozókat, hogy ne kelljen félbehagynunk
mindent.
Egy szó mint száz: szombaton első alkalommal alhattam új szobámban.
Kellemesen furcsa érzés volt. Nem mondhatom, hogy üres a szoba, hiszen van
benne 1 szekrény, 1 ágy, 1 könyvespolc, 1 íróasztal és székből pontosan 3.
Ennél nem is kell most több.
A legutóbbi adománygyűjtő akció keretében Patty István és Kis Andrea
nyerték meg a két ajándék festményt. Köszönöm nekik, és mindenkinek a
támogatást, különösen azoknak, akinek e-mail cím hiányában nem tudtam
közvetlenül megköszönni!
István atya

Felajánlott támogatást átutalással a következő számlára lehet küldeni:
Számlatulajdonos: Zalalövői Plébánia Számlaszám: 75500313-10030493
Külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU29 75500313-10030493-00000000
BIC kód: TAKBHUHB
Vagy a következő címre lehet küldeni postai utalvánnyal: Zalalövői
Plébánia 8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum