2008. május 14., szerda

[Evangelium] 2008-05-14

2008. május 14. - Szerda

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot
vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a
vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és
megkérdezte: "Látsz-e valamit?" Az fölnézett, és így szólt: "Látom az
embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának." Erre ismét rátette kezét a
vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy
élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: "Erről
senkinek se beszélj a faluban!"
Mk 8,22-26

Elmélkedés:

Jézus csodáinak sorából kiemelkednek azok, amelyekben vakok nyerik vissza
szemevilágukat. E gyógyítások azt jelképezik, hogy miként a sötétéség
foglyai eljutnak a világosságra, úgy jut el az ember a hitetlenségből a
hitre. A mai evangéliumban szereplő vak meggyógyítása különleges abból a
szempontból, hogy fokozatosan történik a gyógyulás. Más esetekben, mint
például Bartimeusnak, a jerikói vaknak a meggyógyításakor a gyógyulás
azonnal megtörténik. Most viszont az első érintés meg nem hozza meg a
teljes gyógyulást, s csak egy második lépésnél nyeri el a vak a teljes
látást. A hit felé vezető úton sem érünk azonnal célba, hanem lépésről
lépésre haladunk. Fokozatosan értjük meg hitünk igazságait. A hit útján
minden nap tennünk kell egy lépést!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Irgalmas Atyám,
add, hogy akik hallván hallanak,
de meg nem értenek,
most meghallják hangodat,
és megértsék,
hogy Te vagy a Szentek Szentje!
Nyisd fel azok szemét, akik látván látnak,
de fel nem ismernek,
hogy most meglássák
szent Arcodat és dicsőségedet!
Érintsd meg, nyisd meg szívünket,
éreztesd velünk a Te hűségedet!
Esedezve kérlek, igazságos Atyám,
hogy szeretett Fiad,
Jézus Krisztus Sebei által térjen meg
és gyógyuljon meg minden nép! Ámen.


________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
A plébániafelújítás során érdekes felajánlások is történnek. A plébánia
területén, egy Szaknyér nevű kis faluban lakó festőművész házaspár
felajánlott egy festményt, azzal az ötlettel, hogy próbáljam meg egy
"árverés" keretében értékesíteni és a befolyt összeg legyen a plébániáé.
Mivel az ötletet én is jónak tartom, ezért megpróbáljuk.
A festmény adatai a következők: Balaskó Árpád: Székely falu (Alsósófalva a
templommal) 2003. Méret: 56x70 cm. Kikiáltási ár: 25 000.- Ft.
Jelenlegi állás: 35 000.- Ft. A kép megtekinthető itt: [1]Székely falu
Licitálni úgy lehet, hogy az ajánlatokat, kérem, küldjétek el nekem a
his@katolikus.hu címemre. Az árverezést szombaton 12 órakor zárom le.
Reggelente megírom, hogy hol tart a licit. Azoknak, akik legalább egy
ajánlatot tettek, napközben is küldök értesítést az állásról.
Egyúttal köszönöm a plébánia felújítására küldött támogatásokat, különösen
azoknak, akiknek elérhetőségük hiányában nem tudtam személyre szólóan
köszönetet mondani adományukért.
István atya

References

Visible links
1. http://www.katolikus.hu/szombathely/kepek/szekelyfalu.jpg
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum