2008. május 11., vasárnap

[Evangelium] 2008-05-11

2008. május 11. - Pünkösdvasárnap

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a
tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben
zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: "Békesség
nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr
láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: "Békesség
nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak
után rájuk lehelt, és így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek
megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg,
az nem nyer bocsánatot."
Jn 20,19-23

Elmélkedés:

Életerő hétvége
Egy magyarországi gyógyfürdő melletti szálloda a következő mondattal
reklámozta tavaly a pünkösdi hosszú hétvégére kínált szolgáltatásait:
"Életerő hétvége." Az ajánlat pezsgőfürdőt, aromás gyógymasszást,
bio-szaunát, algás tengeri fürdőt és ezekhez hasonló
wellness-különlegességeket foglalt magába, egyszóval csupa olyan dolgot,
amely a testi pihenést szolgálja. Az életerő hétvége tehát testi
felüdülést kínált a vendégeknek.

Mivel talán mi nem vágyunk ilyen különleges és feltehetően különlegesen
drága, testi pihenést nyújtó szolgáltatásokra, vagy talán nem is tudnánk
azt megfizetni, ezért most mindenkit meghívok egy ingyenes "Lelki életerő
hétvégére". A pünkösdi hosszú hétvége nagyszerű alkalom számunkra, hogy
lelkiekben felfrissüljünk és újjászülessünk a Szentlélek által. Bizonyára
tetszene egyeseknek a wellness-mise, a fitness-litánia vagy a bio-imádság,
de semmi ilyesmire ne gondoljunk, sőt, még a templomban szokásos tömjénes
füstölést sem javaslom, nehogy valaki véletlenül aroma-áhítatnak nézze a
szertartást.

Ötven nappal Jézus húsvéti feltámadásának ünnepe után a Szentlélek
eljövetelét ünnepeljük. Az első Pünkösdkor a harmadik isteni személy tüzes
lángnyelvek alakjában ereszkedett le az apostolokra, s eltöltötte őket
erővel és bátorsággal. A korábban félelmükben bezárkózó apostolok a Lélek
erejével bátran kiállnak az emberek elé és hirdetik Jézus feltámadását. Az
apostolok egyénileg is újjászületnek lélekben, ugyanakkor a Szentlélek
közösséget teremt. Létrehozza az ember és az Isten közösségét és egy
közösségbe fogja az embereket. Ez a Szentlélek által létrejött kettős
közösség azonban nem választható el egymástól, hanem szorosan
összetartozik. Ahol ugyanis nincs meg az emberek közötti szeretetközösség,
ott nem beszélhetünk arról, hogy az emberek egyénileg közösségben élnek
Istennel. A Szentlélek hozza létre az Egyház közösségét és Ő árasztja a
szeretetet mindazok szívébe, akik ehhez a közösséghez tartoznak (vö.: Róm
5,5).

Lelki életerő hétvégénken természetesen azt keressük, hogy mi tartja össze
ezt a közösséget, mi élteti e közösség tagjait. Az Apostolok
Cselekedeteiben arról olvashatunk, hogy Péter apostol pünkösdi beszédének
hatására körülbelül háromezer ember tér meg és csatlakozik a közösséghez
(vö.: ApCsel 2,41). E csatlakozás a most születő Egyház közösségéhez
elsősorban a Szentléleknek köszönhető, aki egyébként Péter szólásra
indítja. A leírás a következőkkel fejeződik be: A hívek "állhatatosan
kitartottak az apostolok tanításában, a kenyértörés közösségében és az
imádságban" (ApCsel 2,42). XVI. Benedek pápa 2006. április 5-én a szokásos
általános kihallgatáson az Egyház közösségéről szólván ezt mondta: "A
közösség az apostoli igehirdetés által kiváltott hitből születik, a
kenyértörésből és az imádságból táplálkozik, és a testvéri szeretetben és
a szolgálatban fejezi ki önmagát". Íme itt vannak azok a kulcsszavak,
amelyek megértése és megvalósítása egyrészt lelki újjászületést jelent
számunkra, másrészt a krisztusi közösség élő tagjává tesz minket.
Lelkierőnket a hit, a szentmise és a szentáldozás, a rendszeres imádkozás
és a szeretet gyakorlása adja vissza.
Lelki életerő hétvégénken imádkozzunk a Szentlélek hét ajándékáért!
Jöjj, bölcsesség Lelke, és segíts minket abban, hogy jobban szeressük a
mennyei dolgokat a földieknél, a lelkieket a testieknél!
Jöjj, értelem Lelke, és értesd meg velünk hitünk titkait!
Jöjj, jótanács Lelke, és segíts döntéseinkben!
Jöjj, erősség Lelke, hogy segítségeddel le tudjuk győzni félelmeinket és
gyengeségeinket, és képesek legyünk az erények gyakorlására!
Jöjj, tudomány Lelke, és taníts minket az Igazságra!
Jöjj, jámborság Lelke, hogy gyermeki szívvel, bizalommal közeledjünk
Atyánkhoz!
Jöjj, Úr félelmének Lelke, hogy felismerjük, ami kárhozatra juttatna
minket, és segíts, hogy állandóan törekedjünk az üdvösség elnyerésére!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Jöjj, Szentlélek Istenünk, add a mennyből érzenünk fényességed sugarát!
Jöjj, szegények Atyja, te, bőkezűség Istene, lelkünk fényed hassa át!
Édességes vigaszunk, drága vendég, szomjazunk, édes lélekújulás.
Fáradottnak könnyülés, tikkadónak enyhülés, sírónak vigasztalás.
Boldogságos tiszta fény, szállj meg szívünk rejtekén, híveidnek napja
légy!
Ihleted, ha fényt nem ad, emberszívben ellohad minden élő, minden ép.
Mosd meg, ami szennyezett, aszúságra hints vizet, orvosold a sebhelyet!
Simogasd a darabost, fölmelengesd a fagyost, útra vidd, ki tévelyeg!
Add, vegyék el híveid, kik hitük beléd vetik, hétszeres kegyelmedet!
Jámbornak jutalmazást, engedj boldog kimúlást mindörökké mennyeket!

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum