Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom
nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti
szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül,
szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már
nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így
ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni
fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon
már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a
Elmélkedés:
A búcsúzás nem tartozik mindennapjainkhoz. A kisebbek talán igen, de a
nagy utazások előtt búcsúk semmiképpen. Félünk búcsút venni attól, akit
szeretünk. Persze nem a búcsúzástól félünk, hanem attól, hogy nem látjuk
többé azt, aki eltávozik. Ilyenkor ott van bennünk a bizonytalanság
érzése, hogy nem találkozunk újra. Ugyanakkor reménykedünk a
viszontlátásban. Jézus távozása egyrészt szomorúsággal tölti el a
tanítványokat, másrészt bennük is él a viszontlátás reménye.
Az elengedés a szeretet jele. Nem akarom magamhoz láncolni a másikat,
hanem engedem, hogy a maga útját járja, a saját küldetését, hivatását
teljesítse.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram!
Kicsiny gyermekként szeretnék
járni utaidon.
Vakon: nem is fontos,
hogy terveidet ismerjem.
A világosság Atyja vagy,
s az én Atyám.
Ez elég nekem.
Vezess akár a vak éjszakán át,
tudom, hozzád érkezem.
Edith Stein
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése