Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek,
amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik.
Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek
és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk
szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva
voltak. Jézus megkérdezte őket: "Milyen dolgokról beszélgettetek egymással
útközben?" Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak,
ezt válaszolta neki: "Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki
nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?" Ő megkérdezte: "Miért, mi
történt?"
Azok ezt felelték: "A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy
hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink
kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi
azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már
három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket.
Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a
hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt
állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy
találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem
látták."
Jézus erre így szólt: "Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek
vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett
elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" Azután Mózesen
kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna
menni. De azok marasztalták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, és
lemenőben már a nap." Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz
ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta
nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor
azt mondták egymásnak: "Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt
hozzánk, és kifejtette az írásokat?" Még abban az órában útra keltek és
visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és
társaikat. Azok ezzel fogadták őket: "Valóban feltámadt az Úr, és
megjelent Simonnak!" Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan
ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35
Elmélkedés:
A két emmauszi tanítvány jól példázza, hogy milyen csalódást jelentett
Jézus követőinek a nagypénteki szégyenteljes kereszthalál. S ebből a
csüggedésből még az sem tudja felrázni őket, hogy az asszonyok azt
állították, hogy Jézus él. Sőt, miután egyes apostolok szintén üresnek
találták a sírt, még ennek sem hisznek. Útközben, miután találkoznak
Jézussal, lángol ugyan a szívük, de mégsem jutnak még el a felismerésre. A
kenyértörés az az esemény, amely megnyitja szemüket, s új megvilágításba
helyez minden korábban történtet.
A húsvéti időszak szentmiséi jó alkalmat adnak nekünk is, hogy felismerjük
az Urat.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Bizalom
Essél az Ő karjaiba! Isten nem húzódik el, hogy földre essél; s mitől fél,
aki karjai közt nyugszik? Amit itt tűr, üdvére tűri, nem kárára! A
hadvezérnél őrt áll két apród és nem fél ez: halandó őriz halandót, s az
biztonságot érez! Halandót, ha Halhatatlan véd, hogy merné félelem elfogni
annak a szívét? Mit akar Isten házában a háborgó bizalmatlan szív?
Szent Ágoston
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése