2008. március 5., szerda

[Evangelium] 2008-03-05

2008. március 5. - Szerda

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: "Az én Atyám szüntelenül
munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is." E szavak hallatára a zsidók még
inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg,
hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus
azonban tovább hirdette: "Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem
tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az
Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és
mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat
majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat
támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta,
hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút
nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony,
bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki
engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már
átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra -
sőt már itt is van -, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van
önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak
hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne
csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten
Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak
az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól
semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem
igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki
küldött engem."
Jn 5,17-30

Elmélkedés:

Jézusnak a mai evangéliumban olvasott szavai rávilágítanak, hogy milyen
bensőges kapcsolat van a Fiú és az Atya között. Egyetlen erő, a szeretet
határozza meg közös cselekvésüket, mindazt, amit a mi üdvösségünk
érdekében tesznek. A felülmúlhatatlan isteni szeretet nem zárkózik magába,
hanem nagylelkűen megnyílik az ember felé. E szeretet legszebb
megnyilvánulása Jézus keresztáldozata, amely az Atya iránti
engedelmességből fakad. Készen állok-e, hogy belépjek e
szeretetközösségbe? Készen állok-e, hogy engedelmeskedjek Istennek, miként
Jézus is így tett? Kész vagyok-e a bűnbánatra, amely feltétele annak, hogy
Istenhez közeledjek? Most van itt az alkalmas idő a számomra.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük
meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te
türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként
kereszthalálod és szenvedésed kínjait.
Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre
kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád.
Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy
Te támogatsz.

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum