2007. december 13., csütörtök

[Evangelium] 2007-12-13

2007. december 13. - Csütörtök

Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom
nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő
Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A
mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és
az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian
ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie.
Akinek füle van, hallja meg!
Mt 11,11-15

Elmélkedés:

Jézus születésével, e világba érkezésével az üdvtörténet új korszaka
kezdődik el. Korábban az emberek az Istentől származó prófétai ígéretek
alapján várták, hogy eljöjjön a Megváltó, azaz beteljesedjenek ezek az
ígéretek. Keresztelő Szent János az a próféta, aki már megéli az egykor
tett ígéret megvalósulását és láthatja a földre érkező Megváltót, Jézust.
A Jézus által elhozott új korszak lényege, hogy elkezdődik Isten
Országának vagy más kifejezéssel a mennyek országának megvalósulása a
földön. Ennek az Országnak a tagjai azok lehetnek, akik a passzív
várakozásból átlépnek a tevékenységbe, s maguk is akarják az Ország
megvalósulását és terjedését.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Üdvözítő Jézus Krisztusom, könyörülj rajtam, szegény bűnösön! Hiszek az
Atyában, Teremtőmben, hiszek a Fiúban, Megváltómban, hiszek a
Szentlélekben, Vigasztalómban; ebben a hitben akarok élni és halni.

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum