2007. október 15., hétfő

[Evangelium] 2007-10-15

2007. október 15. - Hétfő

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk:
"Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet,
mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az
Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel
együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket,
hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét;
itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az
ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését,
mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van,
mint Jónás."
Lk 11,29-32

Elmélkedés:

Saját küldetését Jézus Jónás küldetéséhez hasonlítja a mai evangéliumban.
Jónás prófétának az volt a feladata, hogy megtérést hirdessen Ninive
lakóinak. A város népe hallgatott az isteni figyelmeztetésre és bűnbánatot
tartott. Jézus szintén azt tartotta feladatának, hogy bűnbánatra és
megtérésre szólítson fel. Szavára azonban nem mindenki hallgatott.
A keresztény igehirdetésben később más szempont miatt is feltűnik a
Jónás-Jézus párhuzam. A prófétát az Úr előképének tekintették, hiszen
miután három napig volt a cethal gyomrában, új életet kapott. Ugyanígy
Jézus is a kereszthalála utáni harmadik napon támadt fel.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Nagy Isten, Urunk és Mesterünk, örökké szent és megszentelő isteni
akaratod teljesedjen bennem, gazdagságban, szegénységben, örömben,
bánatban, megpróbáltatásban, életben és halálban.
Jóságos Isten, legyen, amint Te akarod, létemet és akaratomat a te isteni
elhatározásaidhoz, a megpróbáltatásokhoz vagy büntetésekhez igazítom.
Atyám, legyen meg a te akaratod, és ne az enyém!
Flüei Szent Miklós


________________________________

Aktuális:
Papi élményeim a Zala-völgyben (8.)
Az elmúlt pénteken Iváncsits Tamás és társulata Bólyból Zalaegerszegen
előadták a Brenner Jánosról szóló zenés drámát. Itt is, mint más helyeken,
szintén szép sikere volt az előadásnak. Mindig döbbenten tapasztalom, hogy
ez az erdetileg fiataloknak szóló és fiatalos hangvételű "musical"
mennyire megérinti az idősebbeket. Másnap, szombaton elkísértem őket
Szombathelyre, János atya sírjához és Szentgotthárdra, ahol elkezdődtek a
filmfelvételek. Reményeink szerint néhány hónap múlva elkészül a darab
filmváltozata is s akkor már nem csak CD-n, hanem DVD-n elérhető lesz.
Vasárnap természetesen mi is megtartottuk az imanapot Brenner János
boldoggá avatásáért. Nagy örömmel tölt el, hogy nem csak a mi
egyházmegyénkben, hanem az ország távolabbi részein is sokan tisztelik
vértanú papunkat. Plébániánk szerveződő ifjúsági énekkara meglepetést
okozott a híveknek a szentmisén szereplésükkel. Buzgóságukra jellemző,
hogy Hegyhátszentjakabra is eljöttek, hogy az ottani kicsiny közösségnek
is örömet szerezzenek.
Hosszú idő után e héten végre megkezdődött az augusztusban mennykő által
agyoncsapott harangberendezés és riasztó cseréje a zalapatakai templomban.
A költségeket a biztosító nagyrészt állja, ezért Mindenszentekre már
szólni fog a harang.
A biblia évéhez közeledvén azon töröm a fejem, hogy jó volna felnőttek
számára egy bibliaóra sorozatot tartani jövőre. Most úgy érzem, hogy erre
indít a Lélek. Remélem, hogy annak idején másokat is indítani fog, hogy
nyitott szívekre találjon a kezdeményezés.
István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum