2007. október 14., vasárnap

[Evangelium] 2007-10-14

2007. október 14. - Évközi 28. vasárnap

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea
határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele
szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így
kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!" Ő rájuk tekintett, és így
szólt hozzájuk: "Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak!"
Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval
dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És
ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: "Nemde tízen tisztultak
meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy
hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?" Aztán hozzá fordult: "Kelj fel
és menj! Hited meggyógyított téged."
Lk 17,11-19

Elmélkedés:

A hálás lelkület
Valahol olvastam, hogy a mai Spanyolország területén található egy régi
római vízvezeték. Valamikor a Krisztus utáni II. században, abban az
időben építették, amikor a terület a Római Birodalomhoz tartozott. A kőből
és téglából épült, több kilométer hosszú, boltíves építmény a hegyekből
szállította a vizet a városba. A város lakóit sok évszázadon keresztül
látta el friss vízzel. A XX. században a település vezetése felfedezte,
hogy nekik milyen nagy kincsük van. Azt mondták: "Meg kell őriznünk ezt a
régi vízvezetéket az utókornak! Nem szabad tovább használnunk, nehogy
tönkremenjen." Aztán elhatározták, hogy új, modern vízvezetéket építenek
drága pénzen. Amikor az új csőhálózat elkészült, a régit kiiktatták a
rendszerből. Néhány év múlva a régi vízvezeték teljesen kiszáradt. A nyári
forróságban a kiszáradt habarcs kipotyogott a kövek és a tégla közül, s az
építmény több helyen összeomlott. A víz 1800 éven keresztül életben
tartotta a vezetéket, amikor viszont megszűnt, az építmény teljesen
tönkrement.

Ehhez a vízhez hasonlít életükben a hála. A hála ott húzódik az Istennel
és az emberekkel való kapcsolatunk mélyén. Sokszor nem is vesszük észre
jótékony, éltető hatását, de ha hiányzik, menthetetlenül összeomlik
kapcsolatunk Istenel és embertársainkkal. Az igazi hála ugyanis több mint
udvariasságból mondott egyszerű köszönetnyilvánítás. És több mint egy
jólnevelt ember köszönete. A hála az az alapvető emberi magatartásunk,
amellyel az Istennek és az embereknek tartozunk mindazért a jóért, amit
Tőle, illetve tőlük kapunk. Emberként minden nap rácsodálkozunk azokra az
ajándékokra, amelyeket Istentől vagy az emberektől kapunk, s amelyeket sok
esetben nem is tudunk viszonozni. A legkevesebb tehát az, hogy legyünk
hálásak mindenért! Mert a hálátlanság mély sebet üt és igen nagy fájdalmat
okoz annak, aki a másikért valamilyen jót tesz.

Növeld bennünk a hitet! - fordultunk Jézushoz az apostolokkal együtt az
elmúlt vasárnapon, ma pedig szívünk háláját szeretnénk elé hozni. Tíz
leprásról, tíz meggyógyított emberről hallottunk az evangéliumban, akik
közül kilenc sajnos hálátlannak bizonyult, s csak egyikük volt hálás
gyógyítójának. Jézusnak is fájt a hálálanság. Keserűen kérdezte meg az
egyetlen visszetért embertől: "Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más,
aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?" (Lk
17,17-18).

Íme néhány gyakorlatai tanács, hogy sose essünk a hálátlanság bűnébe,
hanem a hálaadás által erősítsük kapcsolatunkat Istennel és az emberekkel:
1. Hálánkat mindig fejezzük ki szavakkal! Nem elegendő az, ha a a köszönet
szívünk mélyén meghúzódó érzés marad, s arról csak mi magunk tudunk. A
hála kifejezése nem megalázó. Alázat mindenképpen szükséges hozzá, de nem
megalázó.
2. Hálánkat kifejezhetjük szolgálatunkkal is. Gondoljunk csak a jerikói
vakra, Bartimeusra, aki miután visszanyerte szemevilágát, Istent
magasztalva követte Jézust az úton (Lk 18,43). Istenszolgálatunk hálánk
egyik megnyivánulása a hit, a remény és a szeretet isteni adományaiért.
3. Az adakozás is hálánk egyik megnyilvánulása lehet. Azzal mondunk
Istennek köszönetet a tőle kapott javakért, hogy segítjük, támogatjuk
rászoruló embertársainkat.

Végezetül, ne feledkezzünk el arról, hogy a szentmise, az eucharisztia
ünneplése egyéni és közösségi hálaadás Istennek. A görög eucharisztia szó
ugyanis hálaadást jelent. Fiatalok néha csodálkozva kérdezik, hogy
tulajdonképpen miért járunk vasárnap szentmisére? Többféle választ
adhatunk erre a kérdésre, hiszen számos okunk van erre. Ezek közül az
egyik az, hogy azért veszünk részt az istentiszteleten, a hálaadó
áldozaton, hogy ezzel is kifejezzük hálánkat Istennek, akinek minden jót
köszönhetünk.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Dicséret és hála neked, jóságos Istenem, Uram, amiért engem, szegény
bűnöst egyszülötted lakomájában részesítettél! Nem az én érdemem szerint
cselekedtél velem, hanem kegyelmed szerint.
Nagy alázattal és forrón kérem szent Fölségedet, hogy ez az áldozás ne
váljék ítéletemre, hanem bűneim bocsánatára és vezéremmé az örök életre.
Adja meg nekem ez a szent egyesülés a hit fegyverzetét, a bizalom
növekedését, s a jóakarat pajzsát. Szabadítson meg hibáimtól, s a test
kívánságaitól. Űzzön el belőlem minden hiúságot, segítsen, hogy uralkodni
tudjak nyelvemen, s erősítsen meg minden jóban. De mindenekelőtt gyújtsa
föl bennem a szent szeretetet, és egyesítsen veled elválaszthatatlanul,
Uram, és Megváltóm!

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum