2007. szeptember 2., vasárnap

[Evangelium] 2007-09-02

2007. szeptember 2. - Évközi 22. vasárnap

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála
étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első
helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. "Amikor lakomára hívnak -
kezdte -, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad
előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és
felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet
kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet,
hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb!
Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki
magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt
felmagasztalják."
Ekkor a házigazdához fordult: "Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd
meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat,
mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a
szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják
neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod
jutalmadat."
Lk 14,1. 7-14

Elmélkedés:

Hol van Isten helye?
A mai vasárnapon egy olyan példabeszédet olvastunk fel az evangéliumból,
amelyből világosan kiderül, hogy az emberi gondolkodás mennyire eltérhet
Isten szándékaitól. A jézusi értékrend sokszor éppen az ellenkezője annak,
amit mi fontosnak tartunk. Emberként inkább a magunk dicsőségét és hasznát
keressük, de elfeledkezünk arról, hogy Isten felemeli az alázatosakat, de
a gőgösöket letaszítja a jogtalanul bitorolt trónról.

A fiatalokat gyakran nevezzük a jövő reményének. És mégis, napjainkban
egyre több reményvesztett fiatallal találkozunk, olyanokkal, akik az
életet nem lehetőségnek tekintik, hanem nehézségekkel és problémákkal teli
küzdelemnek. Fiatalokkal, akik nem akarják életüket mások segítésére és
szolgálatára odaajándékozni, hanem önző módon csak a maguk kényelmét és
szórakozását keresik. Fiatalokkal, akik nem egy szép, megoldandó
feladatként fogják fel életüket, hanem céltalan vándorlásnak. Fiatalokkal,
akik mindenben ki akarna tűnni társaik közül, mindenben elsők szeretnének
lenni, és teljes megsemmisülésnek fogják fel, ha a második helyre
kerülnek. Fiatalokkal, akik a legkisebb nehézséggel találkozva azonnal
életük teljes kudarcáról beszélnek. De ugyanez jellemző sok felnőtt
emberre is. Mit tudunk mondani ezeknek az embereknek, akik elvesztették az
igazi értékeket, de akik talán jószándékkal tovább keresik életük
értelmét?

A felsorolt jelenségek okát keresve nagyon felületes volna az a
megállapítás, hogy egy Isten nélküli világban élünk. Hiszen Isten emberek
felé irányuló szeretetének számos jelét megtapasztalhatjuk a világban.
Sokkal inkább arról van szó, hogy egyesek nem engedik be személyes
világukba Istent. Minden embernek megvan a maga élettere, csak az a
kérdés, hogy akar-e ebben helyet biztosítani Istennek? Ha mindig csak
magamat teszem az első helyre, akkor Isten tapintatosan hátrébb húzódik.
Ha mindig én állok a középpontban, akkor Isten szerényen félrehúzódik.
Minél inkább uralni akarom az életteremet, annál kevesebb hely jut benne
Istennek.

A közelmúltban jelent meg XVI. Benedek pápa könyve a Názáreti Jézusról.
Ebben a könyvben a Szentatya többek között felteszi a kérdést: "Mit hozott
Jézus ebbe a világba? Mit hozott tulajdonképpen, ha nem hozott sem
világbékét, sem jólétet mindenki számára? Akkor mit hozott? A válasz
nagyon egyzserű: Istent. Istent hozta el Jézus a világunkba."

A Szentatya szavaiból kiderül tehát, hogy Jézus legnagyobb ajándéka az,
hogy Istent hozta el nekünk. És most ezt az Istent egyesek száműzni
szeretnék a világból, száműzni akarják egyéni életükből. A mai evangéliumi
példabeszéd kapcsán úgy is fogalmazhatunk, hogy ezek az emberek
visszautasítják Istennek a meghívását. Vagy ha elfogadják a meghívást és
elmennek a lakomára, akkor ott nem vendégként viselkednek, hanem a
legfontosabb személynek tartják magukat. Ők akarják meghatározni, hogy
milyen hely, tisztelet és megbecsülés jár nekik. A szerénységet és az
alázatot nem tekintik barátjuknak, hanem magukat kitűntetve a főbb
helyeket foglalják el. Elbizakodottságuk és önmagasztalásuk csak az Úr
érkezéséig tarthat, aki mindenkit az őt megillető helyre ültet.

Az evangélium második része még egy fontos igazságra megtanít minket.
Manapság sokan azt mondják, hogy nem adok semmit másoknak, de sok mindent
várok tőlük. Jézus éppen az ellenkezőjéről beszél. A viszonzás reménye
nélkül adjunk oda mindent másoknak és ne várjunk tőlük semmit. Nem az
emberektől, hnem majd Istentől fogunk jutalmat kapni jócselekedeteinkért.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Lelkem és egész bensőm, ébredj rá, mivel tartozik egész lényem az Úrnak.
Valóban, Uram, azért, mert teremtettél és szeretetedért teljesen adósod
vagyok. Mert megváltottál, teljesen neked tartozom. Mert olyan nagyot
ígérsz nekem, teljesen adósod vagyok. Annál is többel tartozom
szeretetedért, amennyivel több vagy nálam, akiért feláldoztad s akinek
ígéred magadat.

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum