2007. július 15., vasárnap

[Evangelium] 2007-07-15

2007. július 15. - Évközi 15. vasárnap

Abban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye
őt: "Mester - szólította meg -, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök
életet?" Jézus így felelt: "Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?"
A törvénytudó így válaszolt: "Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből,
teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig,
mint saját magadat." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél. Tedd ezt,
és élni fogsz." A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte
Jézustól: "De hát ki az én felebarátom?"
Jézus történettel felelt a kérdésre: "Egy ember Jeruzsálemből lement
Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és
félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton.
Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is
meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az
útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat
és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó
állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett
két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha
többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a
rablók kezébe került?" A törvénytudó így válaszolt: "Aki irgalmasságot
cselekedett vele." Jézus így folytatta: "Menj, és te is hasonlóképpen
cselekedjél!"
Lk 10,25-37

Elmélkedés:

Hol van az irgalmas szamaritánus?
Talán még emlékezünk rá, hogy néhány évvel ezelőtt, 2002-ben a Magyar
Katolikus Egyház plakátok segítségével igyekezett felhívni a figyelmet a
felebaráti szeretet fontosságára és gyakorlására. "Jót tenni jó" -
hirdette a plakát, amelyen egy kisgyermek félbetört cipót nyújtott egy
képzeletbeli rászorulónak. A plakát hátterében kissé nehezen észrevehetően
és nem egykönnyen felismerhetően pedig az irgalmas szamaritánus jelenete
volt látható. Sokan észre sem vették vagy nem ismerték fel az irgalmas
szamaritánust, de olyannal is találkoztam, aki azt gondolta erről a
háttérrajzról, hogy az országút menti plakátra felverték az autók a sarat.
Többször előfordult, hogy amikor valakinek beszéltem a plakátról és annak
elemeiről, az illető csodálkozva kérdezte: "Hol van az irgalmas
szamaritánus?" És akkor mindig mondtam, hogy nézze csak meg tüzetesebben a
rajzot és felismeri a jelenetet. A kérdés azóta is visszahangzik a
fülemben, s eszembe jut, ahányszor csak bajbajutottakkal találkozom: Hol
van az irgalmas szamaritánus? Ki segít ezeknek az embereknek?

Az evangéliumban az irgalmas szamaritánus jól ismert történetét hallottuk.
A példabeszéd két, egymáshoz hasonló kérdés között épül fel. Az elején az
írástudó kérdezi: "De hát ki az én felebarátom?" (Lk 10,29). A végén pedig
Jézus visszakérdez: "Ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók
kezébe került?" (Lk 10,36). Mindkét kérdés tulajdonképpen azt kérdezi,
hogy ki a felebarát, ki az embertárs? De a kettő között van egy nagy
különbség. Az írástudó azt kérdezi, hogy ki a felebarát, akinek segítséget
kell nyújtanunk? Ki az, aki segítségre szorul? Ki az, aki felé irgalommal
és szeretettel kell fordulnunk? Jézus viszont azt kérdezi, hogy ki az a
felebarát, aki segítséget nyújt? Ki az, aki irgalmasságot gyakorol? Ki az,
aki szeretettel fordul a bajbajutott felé? Az írástudó tehát azt kérdezi,
hogy kit tekinthet felebarátjának, Jézus pedig megfordítja a kérdést és
arra kíváncsi, hogy a bajbajutottnak ki volt az igazi felebarátja.

Az evangéliumi példabeszédből világosan kiderül számunkra a válasz az
írástudó kérdésére: a bajbajutott ember, a rablók által megvert ember, a
segítségre szoruló ember a felebarát. Jézus kérdésére is pontos választ
kapunk. Az első két ember, akik elmulasztották a segítségnyújtást, nem
voltak a felebarátai az agyonvert embernek. Csak az volt az igazi
felebarátja, aki irgalmasságot gyakorolt vele.

Ha a történetet átültetjük korunkra és a mi helyzetünkre, akkor ennek
megfelelően két kérdést tehetünk fel. Először is - az írástudóhoz
hasonlóan - azt kérdezzük, hogy ki a mi felebarátunk, kiknek kell
segítséget nyújtanunk? A választ a végtelenségig mondhatnánk: a
bántalmazást szenvedők, az üldözöttek, a háborús összecsapások áldozatai,
a fenyegetett és veszélyben élő emberek, a természeti katasztrófák
áldozatai, a csonka családok tagjai, a szülők nélkül felnövő gyermekek, a
létminimum alatt élők, a hajléktalanok, a komoly anyagi gondokkal küzdő
magyar nagycsaládok, a nyomorban élők, az éhezők, a magatehetetlen
betegek. Ők mind-mind rászoruló embertársaink és felebarátaink.

Másodszor pedig Jézus kérdéséhez hasonlóan ezt kérdezhetjük: Ki az igazi
felebarátja ezeknek az embereknek? Talán az, aki észre sem veszi
gondjukat? Vagy az, aki látván nyomorúságukat elfordul tőlük és
továbbmegy? Vagy az, aki a maga apró bajaira hivatkozva soha nem ad
támogatást annak, akinek nagyobb a problémája? Nem, ők nem bizonyulnak
igazi embertársnak. Aki elmulasztja a segítségnyújtást, az nem igazi
felebarát. Aki csak elméletben tudja, hogy segítenie kellene másoknak, de
a gyakorlatban nem tesz semmit, az nem felebarát. Jézus ma azt kérdezi
tőlünk: Hol vannak az irgalmas szamaritánusok? Ki az irgalmas
szamaritánus? Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. De ki segít
nekik? Soha ne gondoljuk, hogy mi nem tudunk segíteni vagy hogy a mi
segítségünk keveset ér! Tegyük meg azt a keveset, amit lehetőségünk és
erőnk megenged! Gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, s legyünk
irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink
mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Minden
jócselekedet, amit másoknak teszünk, Krisztusnak szól, s őneki tesszük.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Irgalmas Uram, jóságos Uram, bátorságot adtál, hogy megérezzem: neked
szükséged van rám. Adj erőt, hogy szeretni tudjam a társadalom
kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem.
Add, hogy megértsük: neked szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van
egymásra!

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum