2007. július 3., kedd

[Evangelium] 2007-07-03

2007. július 3. - Kedd, Szent Tamás apostol

Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén
Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok
elmondták neki: "Láttuk az Urat." De ő így szólt: "Hacsak nem látom kezén
a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem
tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!"
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt
velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és
köszöntötte őket: "Békesség nektek!" Tamásnak pedig ezt mondta: "Nyújtsd
ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg
oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívőt" Tamás így válaszolt: "Én Uram,
én Istenem!" Jézus ezt mondta neki: "Most már hiszel, Tamás, mert láttál
engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!"
Jn 20,24-29

Elmélkedés:

A ma ünnepelt Tamás apostol kételkedése, illetve hitetlensége a feltámadt
Jézussal való személyes találkozás alkalmával szinte pillanatok alatt
alakul át lelkes hitté, amely annak megvallására készteti őt, hogy Jézust
Urának és Istenének tekinti. Hasonló hitválságon néhány nappal korábban a
többi apostol is átment, s bennük is az ébresztette fel a kereszthalál
miatt elhaló hitet, hogy Jézus újra él és találkozhatnak vele. Amikor a
szokásosnál súlyosabban nehezedik vállunkra az élet keresztje, és amikor
szenvedésekkel küzdünk vagy próbatételek érnek minket, a mi hitünk is
meggyengülhet. A feltámadt Jézus ekkor elindul, hogy újra az élő hit
örömére és boldogságára ébresszen minket.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, gyújtsd föl bennem
a lelkek üdvözítésének szenvedélyes lángját!
Hadd legyek kész arra,
hogy ezért mindent megtegyek,
hadd tudjam a lelkek javát
minden elé helyezni,
hadd használjak fel
minden lehetséges eszközt
a hitetlenek megtéréséért és üdvözítéséért!

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum