2023. október 17., kedd

[Napi e-vangelium] 2023. október 18. szerda

2023. október 18. – Szerda, Szent Lukács evangélista

Evangélium

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!"
Lk 10,1-9

Elmélkedés

Szent Lukács személyéhez nem csupán a nevével jelzett evangélium, hanem az Apostolok Cselekedeteinek megírása is kötődik. E két írásból elénk tárul, hogyan telnek Jézus működésének esztendei és hogyan indul el mennybemenetele után az igehirdetés, azaz miként teljesítik az apostolok Mesterüknek azt a kérését, hogy menjenek el az egész világra az Isten országának elérkezését hirdetve. Lukács az evangélium megírásával kapcsolódik be az evangelizációba. Szent Pál apostol útitársa, munkatársa, legalábbis a népek apostolának első útjain.
Lukács evangéliumának egyik sajátossága az irgalmas Isten bemutatása, aki az emberiség iránt érzett könyörületből elküldi Fiát a világba, akit azonban nem mindenki fogad szívesen. Jézus elutasítása mégsem vonja maga után azt, hogy Isten irgalma bezárulna az emberek előtt, hanem újra és újra felkínálja kegyelmét, a megtérés lehetőségét. Amikor napjainkban az evangéliumot hirdetjük, s eközben olykor visszautasítással találkozunk, nem szabad abbahagynunk küldetésünket, hanem tovább kell hirdetnünk az irgalmas Isten jelenlétét.
Evangéliumának másik jellegzetessége, hogy sokszor Mária szemszögéből látjuk az eseményeket. Segítse ez a látásmód az édesanyákat hitük megélésében!
Harmadikként említsük meg, hogy Lukács írása csodálatos imákat tartalmaz. Az imádság útján való előrehaladásunkban kiváló segítség lehet számunkra az evangélium olvasása.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20231018.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum