2023. október 12., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2023. október 13. péntek

2023. október 13. – Péntek

Evangélium

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket." Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem." Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt."
Lk 11,15-26

Elmélkedés

Jézus csodái közül minden bizonnyal a legkülönlegesebbek azok az esetek, amikor gonosz lelkeket, ördögöket űz ki a megszállottakból. A tünetek alapján az ilyen betegeket manapság pszichés betegeknek neveznénk, akiknél esetleg epilepsziás rohamok is előfordulnak. A Jézus-korabeli orvostudomány azonban nem tudta megmagyarázni, hogy mi állhat az ilyen jellegű lelki betegségek hátterében és gyógyításukra sem volt képes.
Jézus viszont isteni erejével képes volt megszüntetni ezeket a lelki bajokat, miként más betegségeket is sikeresen meggyógyított. A kívülállók nem tudták másként értelmezni a gyógyítást, minthogy az Úr kiűzi az ördögöket. A mai evangéliumi részben Szent Lukács azt is leírja, hogy a megszállott néma volt. A néma megszólalása jelzi, hogy a gyógyítás eredményes. Kettős csoda történik tehát, amely a jószándékúakat örvendezésre és a Jézusban való hitre indítja. De nem mindenki szemléli ilyen jóindulattal a történteket, mert közben ellenfelei azzal kezdik vádolni Jézust, hogy a gonoszok fejedelmének segítségével képes ilyen rendkívüli cselekedetekre.
Ez a csoda azt is tanítja, hogy Isten hatalma nagyobb a gonosz hatalmánál, képes legyőzni azt. A kísértések idején ezzel a gondolattal kérjük Isten segítségét, hogy legyőzhessük rossz vágyainkat és a jó győzhessen bennünk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te személyedben a valóságos emberrel és a valóságos Istennel találkozunk. Nem egy emlékkel, nem egy elmélettel, nem egy dologgal, hanem egy személlyel, aki szelíden arra kérsz minket, hogy vegyük magunkra a te igádat, öltsük magunkra a te személyedet, és éljünk úgy, ahogyan te éltél. Arra kérsz minket, hogy engedelmeskedjünk Istennek, ahogyan te engedelmeskedtél az Atyának és szeressük embertársainkat. Magamra ölteni téged és így új emberré válni, egész életre szóló feladatot jelent. Uram, segíts, hogy mindig téged hordozzalak! Követőd és tanítványod vagyok, ezért osztozni szeretnék életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20231013.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum