2023. szeptember 10., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2023. szeptember 11. hétfő

2023. szeptember 11. – Hétfő

Evangélium

Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!" Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?" Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!" Az megtette, és meggyógyult a keze. Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.
Lk 6,6-11

Elmélkedés

A múlt szombati evangéliumban és elmélkedésben már szó volt a szombati nyugalom megtartását szabályozó zsidó parancsokról és a munka tilalmáról. A mai szövegben ennek folytatásáról olvasunk. A farizeusok kíváncsian várják, hogy Jézus gyógyít-e szombaton. Az ő felfogásuk szerint a gyógyítás is munkának számít, tehát szombati napon tilos ilyet tenni. E nézet mögött méginkább felfedezzük a vallási túlbuzgóságot.
Jézus általában kerüli a vitákat a vallási vezetőkkel. A törvénytudók és a farizeusok egyre többször keresik az alkalmat, hogy belekössenek tanításába, ezért vitákat kezdeményeznek vele különféle vallási kérdésekben. Ilyen esetekben Jézus bölcsen felel, s ezzel igazolja a törvényekben való jártasságát, máskor pedig kitérő választ ad. A viták tehát nem hoznak kellő eredményt a kezdeményezők számára, ezért új területet keresnek, Jézus cselekedeteibe akarnak belekötni. A szombati gyógyítások alkalmával Jézus egyáltalán nem kerüli az esetleges szembeütközést, hanem szinte provokálja a vallási vezetőket. Azért teszi ezt, mert a gyógyítások minden esetben Isten jóságának, irgalmának a megnyilvánulásai és semmiféle emberi parancs nem korlátozhatja az isteni jóság megmutatkozását. Isten mindig az ember javát, az ember gyógyulását akarja.
© Horváth István Sándor


Imádság

Gondviselő Istenünk! Te szeretetből teremtettél meg minket és életünk minden napján kimutatod irántunk szeretetedet. Adj nekünk éleslátást és bölcsességet, hogy észrevegyük szereteted jeleit, mindazt, amivel testi és lelki fejlődésünket segíted és az üdvösség felé vezetsz minket! Oszlasd el félelmeinket, aggódásainkat és bizonytalanságainkat! Segíts, hogy bizalommal tekintsünk jövőnk felé és teljes bizalommal adjuk életünket neked! Gondoskodj rólunk, családunkról, szeretteinkről és minden emberről! Mutasd meg jóságodat minden ember felé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230911.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum