2023. szeptember 5., kedd

[Napi e-vangelium] 2023. szeptember 06. szerda

2023. szeptember 6. – Szerda

Evangélium

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!" Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem." Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44

Elmélkedés

Jézus különféle betegségben szenvedőket gyógyít meg, köztük olyan embereket, akiket a gonosz lélek szállt meg. Érdekes, hogy Lukács evangélista nem jegyzi le, hogy a betegek és családtagjaik hogyan fogadták a gyógyulások tényét, de bizonyára a nép ámulatához hasonlóan ők is nagy csodálkozással és örömmel. Az evangélista azt viszont fontosnak tartja lejegyezni, hogy a megszállottakból távozó gonosz lelkek felismerik Jézusban az Isten Fiát. A betegek és a meggyógyultak ezt még nem tudják, s Jézus nem is akarja, hogy ennek híre elterjedjen, ezért elhallgattatja az őt felismerő lelkeket. Ugyanakkor azt sem szerette volna, ha csak a gyógyítások reményében mennének hozzá az emberek, hiszen e csodák csupán megerősítették tanítását.
A tanítás, Isten igazságának hirdetése volt a legfőbb célja. Ennek érdekében fáradhatatlanul járja a falvakat, sokszor arra sincs ideje, hogy imádkozzon. Gyógyítja a hozzá érkező betegeket és hirdeti az evangéliumot. Ahová Jézus belép, ott megváltozik az emberek élete. Ragaszkodnak hozzá, nem akarják továbbengedni, mert szükségük van közelségére, hallani akarják szavát.
Az én életem is megváltozik, ha beengedem életembe, és már nem magammal foglalkozok, hanem az ő szándékait keresem. Ha imáimban nem önmagamat keresem, hanem valóban hozzá fordulok, és nem a magamét mondogatom, hanem az ő útmutatásaira figyelek.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Istenem! Szenvedésed és kereszthalálod szemlélése annak megvallására ösztönöz, hogy te vagy az Úr, az Atya engedelmes Fia, te vagy a Megváltóm. Halálod nem volt értelmetlen, hanem meghozta minden ember számára az üdvösséget. Haláloddal tökéletes módon megvalósult az Atya üdvözítő szándéka. Taníts engem a kereszthordozásra!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230906.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum