2023. augusztus 22., kedd

[Napi e-vangelium] 2023. augusztus 23. szerda

2023. augusztus 23. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek." Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?" Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket." Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!"
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!" Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!" Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?" Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
Mt 20,1-16a

Elmélkedés

A szőlőmunkásokról szóló példabeszédet sokan félreértik, és azt gondolják, hogy igazságtalanság történt. Véleményük szerint a szőlősgazda igazságtalanul járt el, amikor ugyanakkora összeget adott mindenkinek, és nem tett különbséget azok között, akik egész nap fáradoztak, illetve akik csupán egyetlen órát dolgoztak a nap folyamán.
A szőlősgazda és az első munkások reggel kölcsönösen megegyeztek egy dénárban, amit a munka végeztével hiánytalanul meg is kaptak. Ami a megállapodás alapján járt nekik, azt pontosan megkapták. Akkor hol van itt az igazságtalanság? Sehol, mert a gazda nem bánt velük igazságtalanul. Az már egy másik kérdés, hogy miért adott szintén egy dénárt azoknak, akik az elsőkhöz képest kevesebbet dolgoztak? Mert jószívű, nagylelkű volt. És ő nem lehet nagylelkű? De igen! A saját vagyonával azt tesz, amit akar. Akár két dénárt is adhatott volna azoknak, akik csak egy órát dolgoztak, persze nem akarta bosszantani a reggel munkába állókat.
Ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a fizetés mértéke miatt lázadozó elsők valójában irigyek. És az irigység bűn.
A történet nem pénzről és munkabérről szól, hanem azt példázza, hogy Isten minden embernek ugyanazt a jutalmat (egy dénárt) szeretné adni a földi élet után, és ez az üdvösség. Az üdvösség minden ember számára Isten nagylelkűségének ajándéka, ugyanakkor üdvösségünkért legalább egy keveset nekünk is tennünk kell.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, te jól ismersz bennünket és bűneink ellenére is meglátod belső szépségünket. Segíts minket, hogy olyanná váljunk, amilyennek te látsz minket! Legyen mindig közel hozzád a szívünk! A szabadság sosem jelentheti a tőled való elszakadást vagy függetlenséget, hiszen éppen a te törvényeid biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk a te törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk. Segíts minket, hogy bűneink megvallása után a jó útra térjünk és azon megmaradjunk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230823.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum