2023. augusztus 19., szombat

[Napi e-vangelium] 2023. augusztus 20. vasárnap

2023. augusztus 20. – Vasárnap, Szent István király

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29

Elmélkedés

Krisztusra építünk
A mai napon Szent István királyt, Magyarország fővédőszentjét ünnepeljük. A hívő ember jól tudja, hogy István király erényei vallásos meggyőződéséből és Jézus iránti elkötelezettségéből származtak. Királyságát nem uralkodói elnyomásra használta fel, hanem népének szolgálatára. Egész életét arra szentelte, hogy minden erejével, Istentől kapott tehetségével és képességeivel Krisztust és a magyar nemzetet szolgálja. Királyi erénye abból tűnik ki, hogy mind alattvalóinak, mind pedig saját magának is tudott parancsolni. Uralkodói sikerei nem tették őt elbizakodottá és gőgössé, és a kudarcok sem törték meg lelki erejét.
Emberi méltóságunk többek között abban mutatkozik meg, hogy szabadon dönthetünk és szabadon cselekedhetünk. Döntési és cselekvési szabadságunkat a teremtő Istennek köszönhetjük, aki nem neki vakon engedelmeskedő rabszolgának teremtette meg az embert és nem is gondolkodásra képtelen automatának. Isten azt szeretné, ha szabadon választanánk azt az utat, amely az üdvösségre, a vele való végső egyesülésre vezet. Isten elvárja tőlünk, hogy szavaink valóban benső meggyőződésünket és szándékainkat fejezzék ki, s mindezzel ne ellenkezzenek tetteink. Nem elegendő elismerni Isten létezését és nem elég azt hangoztatni, hogy ismerjük akaratát, hanem meg is kell tennünk mindazt, amit Isten vár tőlünk. Ennek igazságát Jézus így fejezi ki a mai evangéliumban: az juthat be a mennyek országába, aki teljesíti a mennyei Atya akaratát. Szavainak szemléltetésére példabeszédet mond a házát homokra építő balga emberről és az okosról, aki szilárd alapot választ lakóhelye számára. Az előbbiek csak ismerik Isten tanítását, de nem élnek aszerint. Megtehetik, mert szabad akaratuk van. Az utóbbiak, az okosak, nem csak ismerik Isten elvárásait, hanem szabad akarattal elfogadják azt és cselekedeteiket ehhez szabják. Megteszik Isten akaratát, mégpedig szabad akarattal, felelősségük tudatában. A szabad akarat személyes felelősséggel jár.
Jézus példabeszédét hallva könnyen magunk elé képzeljük a hatalmas vihart, amely gyorsan romba dönti az egyik házat, de a másikban nem tud kárt okozni. A hasonlat mégsem az épületekről, hanem két személyről, a homokra és a sziklára építő két emberről szól, akik másként gondolkodnak. Az egyik rövidlátó, nem gondol a jövő veszélyeire, nem eléggé megfontolt. Ő az ostoba, a balga, aki minden tettében meggondolatlan. Őt és ingatag építményét könnyen elsodorja az első vihar. Az okos viszont felkészül a várható veszélyekre és megfelelő alapot választ háza, élete számára. Nem kell találgatnunk, hogy kikre gondol Jézus, hiszen ő maga mondja el. A balga az, aki megelégszik az ő tanításának hallgatásával és életében nem valósítja meg azt. Az okos viszont nem csak elméletben ismeri az igazságot, hanem tettekre is váltja azt, azaz a hallottakat cselekedeteinek mértékévé teszi.
Legyünk előrelátóak és mindent annak szempontjából tegyünk, hogy elnyerjük végső célunkat, az üdvösséget. Lássuk meg a veszélyeket, amelyek letéríthetnek minket erről az útról, készüljünk fel az akadályokra és ne éljünk abban a tévhitben, hogy a gonosz minket nem akar letéríteni az igaz élet útjáról. Legyünk tisztában azzal is, hogy Jézusra mindig számíthatunk, építhetünk, mert a mennyei Atya akaratából ő az üdvösség közvetítője, ő a mi Megváltónk. Hívő emberként mindenkor Krisztusra kell figyelnünk, mert az ünnepi hangulat hamar elmúlik, de az Úr tanítása mindig időszerű marad számunkra. Arra a sziklaszilárd alapra, Jézus Krisztusra kell nekünk is építenünk, akire Szent István király is alapozta országának, magyar nemzetünknek jövőjét.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Magyar népünk első királyunknak, Szent Istvánnak köszönheti, hogy elindult a krisztusi hit és a keresztény életeszmény útján. Szent István lelke mélyéig hívő és keresztény hite szerint élő ember volt, aki népe kormányzásában és cselekedeteiben egyaránt Krisztust követte. Azzal a meggyőződéssel igyekezett egykor a keresztény hitet terjeszteni országunkban, hogy ez a vallás erkölcsi mértéket és értéket ad az embereknek, az ország felemelkedését szolgálja és biztosítja népünk megmaradását a jövőben. Segíts minket, Istenünk, hogy Szent István király példáját követve a földi haza építése közben, égi otthonunk, a mennyország felé törekedjünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230820.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum