2023. június 22., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2023. június 23. péntek

2023. június 23. – Péntek

Evangélium

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?"
Mt 6,19-23

Elmélkedés

Az anyagi világ, a birtoklás vágya és az evilági javak nyújtotta biztonság bűvöletéből mozdít ki bennünket Jézus szava: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön! Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben!" (Mt 6,19-20). Be kell látnunk, hogy sok esetben jobban bízunk az anyagiak által nyújtott biztonságban, mint az isteni gondviselésben. Talán a kishitűségünk jele az, hogy nem merjük magunkat, életünket egészen Istenre bízni. Az anyagi javak önmagukban nem rosszak, csak a hozzájuk való túlzott, helytelen ragaszkodás rejti magában azt a veszélyt, hogy elfordít Istentől. Milyen legyen az anyagiakhoz való viszonyunk? Abból érdemes kiindulni, hogy mindent Istentől kapunk, de nem birtoklásra, hanem használatra. Helytelen az, ha bármit is a magam érdemének tulajdonítok. Helytelen, ha birtokolni szeretném azt, amit használatra kaptam. Helytelen, ha magamat akarom gazdagabbá tenni azzal, amivel másoknak lehetek segítségére, hasznára. Helytelen, ha az anyagiak fontosabbak a lelkieknél.
Jézus, aki viszonylag ritkán beszélt az anyagiakról és a szegénységet többre értékelte a gazdagságnál, jól ismeri szívünk szándékait. A fösvénység, a szűkkeblűség arról árulkodik, hogy szívünk az anyagiakhoz tapad, gondolataink csak azon járnak, hogyan szerezhetnénk magunknak még többet. Miért nem elég nekem Isten?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230623.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum