2023. január 12., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2023. január 13. péntek

2023. január 13. – Péntek

Evangélium

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid." Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?"
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!" Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!" Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!"
Mk 2,1-12

Elmélkedés

A béna meggyógyításának csodája egy testi betegségtől való szabadulást ír le, de annál tovább is mutat. Jézus ugyanis azt mondja a meggyógyított embernek, hogy bűnei bocsánatot nyertek. Tehát nem csak a testét, hanem a lelkét is meggyógyította. A testi gyógyulás szinte csak a lelki gyógyulást igazolja és bizonyítja. Jézusnak hatalma van a test és a lélek betegségei felett. Bár nyilvános működése során számos beteget meggyógyított és az evangélium szerint nem ment el a testi bajban szenvedők mellett anélkül, hogy ne segített volna, mégis ennél fontosabb küldetésének az az eleme, hogy az embereket a bűntől akarja megszabadítani. Ha bűnbánatot tartunk, eltörli bűneinket, amelyek távol tartanak minket Istentől. Meggyógyítja lelkünket, hogy újra Istennel éljünk. A lelki egészség és tisztaság legyen legalább olyan fontos számunkra, mint a testi egészség!
A csoda ebben az esetben kettős hatású. Egyrészt az emberek többsége elcsodálkozott a történteken, és Istent dicsőítették érte. Másrészt az írástudók ellenállását váltja ki a csoda, akik nem a gyógyításon, hanem inkább Jézus szavain döbbennek meg, amit a bűnök megbocsátásáról mond. Az elfogadás és az elutasítás mindvégig megtapasztalható Jézus nyilvános működése során. A kérdés mindig az, hogy az emberek elfogadják-e azt, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte, aki az isteni irgalmasságról tesz tanúságot szavaival és tetteivel egyaránt.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívemben is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230113.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum